.:: PART FOUR ::. - Isten hozott újra Angliában!

Hai, Babes!
Hát, hoztam a részt, sok hozzáfűznivalóm nincs, még kivételesen tetszik is, remélem nektek is fog! Legfőképp a Ti véleményeteket várom, tehát kommenteljetek, kommenteljetek, kommenteljetek! :D

Jó olvasást! :)

.:: HOLLY ::.

- Anya utál későn kelni, ezért már kora reggel az étteremben van. Suli után, délutánonként néha én is bemegyek, de van, amikor ő kér meg, hogy segítsek, ha sok a vendég és Macyvel ketten nem bírják a melót - daráltam Darcynak mindent, ami csak eszembe jutott. - Ja, és nem hordok sapkát. Utálom - tettem hozzá gyorsan, mikor szemem megakadt a lila svájci sapkáján.

- Várjunk csak! Azt nem mondtad, hogy iskolába jársz! - jegyezte meg Darcy kicsit hangosabban a kelleténél, mire a szomszédos asztaloknál ülők közül néhányan megrovó pillantásokkal illettek minket.

- Azt hittem ez egyértelmű. Miért, te nem? - ráncoltam a homlokom értetlenkedve.

- Miután apa a fiúk menedzsere lett, magántanárt fogadott, ezért már befejeztem a tanulást - magyarázta lehalkítva a hangerejét.

- Akkor te már tudod az anyagot, nekem meg nem kell iskolába járnom. Szuper! - vigyorogtam Darcyra, de neki csak egy grimaszra futotta.

- Vissza az iskolapadba. Csodás - mormolta elégedetlenkedve, majd egy sóhajtás után felkuncogott. - Legalább vannak helyes pasik?

- De még mennyi! - biztosítottam nevetve, majd kikerekedett a szemem. - A fiúk! A bandáról nem mondtál semmit! - szaladt ki a számon, ahogy eszembe jutott, hogy a srácokról egyáltalán nem esett szó.

Vészesen fogyott az időnk, már csak pár óra maradt az indulásig, ezért próbáltunk minden apró dolgot egymás szájába rágni. Bár külsőleg szinte hajszálra egyformák voltunk, a személyiségünk eltért néhány dologban, ami - ha nem tudunk meg a lehető legtöbbet a másikról -, akár le is buktathat minket.

-Hát, gondolom az alapvető dolgokat tudod, nem? - nézett rám kérdőn, mire bólintottam. - Nagyon közvetlenek, ezért ne lepődj meg, ha mikor megérkezel, mind egyszerre rohamoznak meg - vigyorgott rám, majd folytatta. - Zayn kicsit visszahúzódó, de van, hogy rájön az őrültség és akkor nehéz leállítani. Niall borzasztóan kajamániás és kissé szétszórt, de szerintem vele és Liammel lehet a legjobban nyugodtan elbeszélgetni. Louis az az állandóan pörgős fajta, Harry meg Harry. Szeret zavarba hozni másokat és elég gyakran csinálja is, de ennek ellenére nagy szíve van és mindent elmondhatok neki. Nem szokásunk összeveszni, a tegnapi kivételes alkalom, de olyankor kell egy kis idő, hogy lenyugodjunk és valamelyikőnk bocsánatot kérjen, mivel mindketten elég makacsak vagyunk - nevetett fel végül vállat rántva.

Még körül-belül egy óráig soroltuk a családtagok, barátok és a saját szokásainkat, de végül muszáj volt elindulnunk, ha nem akartuk lekésni a gépünket. A sarkon állva bámultunk egymást és egyikünknek sem volt bátorsága elindulni.

- Hát, akkor... sok szerencsét - törtem meg végül a csendet, majd odaléptem hozzá és erősen magamhoz szorítottam.

- Neked is. Ha odaérünk hívlak vagy üzenek - búcsúzott.

Elengedtük egymást, aztán egy utolsó halvány mosoly után elindultam a hotel felé - ezúttal nem az Acte V-be, hanem ahol Darcy és apa szálltak meg.

Nem volt nehéz megtalálni a hotelt, az ötcsillagos szálloda messziről kitűnt a többi épület közül. Beléptem az üvegajtón és a lift felé indultam, hogy megkeressem a szobánkat, de a recepciós hangja megállított. - Kisasszony!

- Igen? - kérdeztem remegő hangon, majd megfordultam és visszasétáltam a recepciós pulthoz.

- Az édesapja kért meg rá, hogy ezeket adjam oda - nyújtott felém a férfi egy borítékot és a szobánk kulcsát.

- Oh... köszönöm - fújtam ki a levegőt, majd miután megtöröltem izzadt tenyerem, átvettem a felém nyújtott tárgyakat és beszálltam a liftbe.

Miután beléptem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót, az első dolgom volt, hogy körülnézzek a szobákban, de apát sehol sem találtam, ami furcsa volt, tekintve, hogy másfél órán belül indul a gépünk. Leültem a nappali kanapéjára és kibontottam a borítékot, amit a recepciós nyomott a kezembe.

Drága, Darcy!

Fontos hívást kaptam, ezért muszáj volt hazarepülnöm a korábbi géppel. Remélem nem haragszol meg, hogy nem szóltam, de hiába hívtalak, nem vetted fel a telefont. A repülőjegyed nálad van, hagytam pénzt taxira és valaki kimegy eléd a reptérre. 

Ölel, Apa

 

Csalódással vegyes megkönnyebbüléssel hajtottam össze a kis papírlapot. Egyrészt nagyon akartam már látni apát, de egy kis részem tartott a találkozástól. Össze voltam zavarodva és az sem tett jót, hogy fogalmam sem volt Darcy hogyan boldogul anyával. Össze akartam szedni a holmijait, amik mostantól az enyémek, hogy legalább valamivel lefoglalhassam magam, de még ezzel is megelőzött. A ruhák és minden egyéb dolga már szépen összehajtva sorakoztak a bőröndben, így nem maradt más dolgom, mint várni. A percek csigalassúsággal teltek, egy örökkévalóságnak tűnt, de végül hívtam egy taxit és a csomaghordó segítségével lecipeltem a bőröndömet a hallba. Mikor megérkezett a taxi, a szálloda vezetője a járműig kísért és miután bepakoltam a csomagtartóba, előzékenyen kinyitotta a kocsiajtót.
- Viszlát, Miss Higgins! Kellemes utat! - búcsúzott, majd ezzel a szavakkal becsukta az ajtót és elindultunk a reptérre.

~***~

Úgy éreztem túl gyorsan eltelt a félórás repülőút és mikor leszálltam a gépről a csomagjaimat húzva magam után, szorongva néztem körül és kétségbeesetten jöttem rá, hogy ha ki is jött elém valaki, nem fogom felismerni!
Már csak abban reménykedhettem, hogy az illető észre fog venni az egyre nagyobb tömegben, de mikor percek múlva sem szólított meg senki, kezdtem pánikba esni és tanácstalanul körbefordultam a tengelyem körül. Talán csak ennek - és a szerencsének - köszönhetően sikerült kiszúrnom a kartontáblát, amin szálkás betűkkel, mindössze két rövid mondat állt: Sajnálom, hogy bunkó voltam! Bocsáss meg, Darcy!

Egy sóhajtással nyugtáztam, hogy Harry az, aki kijött értem. Bőröndöm magam után vonszolva elindultam felé, miközben kivált a tömegből és ő is ugyanígy tett.
- Isten hozott újra Angliában! - üdvözölt körülményesen, de vigyora majdnem körbeérte a fejét.
- Szia - viszonoztam a köszönését hűvösen.
Furcsa volt és kényelmetlen, hogy - bár én igazából nem is ismerem -, ilyen elutasítóan kell viselkednem vele. Viszont most úgy kell tennem, ahogy Darcy tenne és ő húzná még egy kicsit a fejét, mielőtt kibékül vele.
- Elmegyek a kocsiért, várj meg itt - közölte lelombozódva, én pedig kissé megenyhült arccal huppantam le a bőröndöm tetejére és miközben néztem ahogy távolodik, arra a döntésre jutottam, hogy nem kínzom sokáig.
Annyira elbambultam, hogy nem is figyeltem a körülöttem történő dolgokat, így azt sem vettem észre, hogy Harry mikor lopakodott vissza mögém, már csak arra eszméltem fel, hogy a bőrönd megmozdul alattam és a göndör jókedvűen nyugtázza a meglepődésem.
- Mit művelsz, Harry? - nevettem el magam, miközben - hogy le ne essek - a bőrönd szélébe kapaszkodtam, mivel továbbra is maga után húzta az ideiglenes "járművemet".
- Csak előkelő bánásmódban részesítelek Harry Styles módra - dörmögte vigyorogva.

Ahogy Harry leállította a fekete Range Rovert, kipattantam a kocsiból és tátott szájjal néztem a hatalmas házat, ami minden kétséget kizárólag az apáé és az enyém. Anyával soha nem engedhettük meg magunknak, hogy vegyünk egy családi házat és őszintén szólva kettőnknek bőven elég volt a kis lakás Los Angeles egyik nyugalmasabb környékén, de ez a ház még egy tíz fős családnak is nagy lett volna.
- Mire vársz? Úgy állsz ott, mintha még sosem jártál volna itt - haladt el mellettem vigyorogva, még csak nem is sejtve, hogy teljesen igazat mondott.
Még pár másodpercig csodáltam a hatalmas házat, majd Harry után indultam, aki a korlátnak támaszkodva várta, hogy beérjem és kinyissam a bejáratot. Előkotortam a zsebemből a kulcsot, kitártam az ajtót és Harry segítségével átemeltem a bőröndöt a küszöb fölött, majd visszafordultam az ajtóban várakozó fiúhoz.
- Hát, köszönöm, hogy elhoztál - mosolyogtam, Harry arcára pillantva.
- Nem jössz el velem? - kérdezte. - Próbálunk, Paul is ott van.
- Majd máskor, jelenleg hulla vagyok. Azt hiszem most inkább lezuhanyozom, aztán lefekszem - nyújtózkodtam fáradtan.
- Elkísérhetlek... ha gondolod - nézett rám vigyorogva és kérdőn felvonta a szemöldökét.
- El kell keserítselek, de egyedül is menni fog. Szia, Harry - forgattam a szemem mosolyogva és minden tiltakozása ellenére rácsuktam az ajtót.

Bár Darcy alaposan elmagyarázta, hogy Harry néha már a jó ízlés határait feszegeti a kétértelmű megjegyzéseivel, de mindenre még ő sem tudott felkészíteni. Például arra az érzésre, mikor az arcomat pásztázó zöld szemek olyan érzést keltenek, mintha belelátna a fejembe. Hogy lehet egy szempár ennyire áthatóan zöld? Egyszerre bizarr és csábító... De miket beszélek! Harry Darcy legjobb barátja, ráadásul ő úgy tudja, mindenki úgy tudja, hogy én vagyok Darcy. És vigyáznom kell arra, hogy ez így is maradjon. De ettől függetlenül...
Hátraarcot csináltam, feltéptem az ajtót és az éppen a kocsijába beülni készülő fiú után kiabáltam. - Harry, várj!