PART 2/ I. fejezet

Sziasztok!

Hosszú ideje nem írtam ide, de ma újra beleolvasgattam a történetbe és nagyon befejezetlennek találtam. Ígértem egy második évadot, de ez nem valósult meg. Most viszont szeretnék pár befejező, vagy ha úgy tetszik: kiegészítő részt írni, amivel rendesen lezárom a blogot. Remélem tetszeni fognak, meg is hoztam az elsőt, nagyon várom a véleményeket! Jó olvasást! :)

3 évvel később

- Máris? Értem, azonnal indulok!

Lecsaptam a telefont és sietve visszacsúsztattam a táskába. - Macy, anya most hívott! Itt az idő! - kiabáltam be a konyhába izgatottan, mire alig pár másodperc elteltével nagynéném szinte kirontott a a helyiségből.

- Te jó isten! - izgatottan kapkodta magára a kabátot, miközben hátrakiáltott Sandynek, hogy el kell mennünk, ő addig tartsa a frontot. - Gyerünk, gyerünk! - noszogatott. - Mihamarabb látni akarom a pici lányt!

- Honnan tudod, hogy kislány lesz? - néztem rá mosolyogva.

- Megérzés! És jegyezd meg, Holly, az én megérzéseim sosem csalnak! - jelentette ki olyan meggyőződéssel, hogy eszemben sem volt tiltakozni.

A  sebességhatárokat betartva, mégis a lehető leggyorsabban próbáltam odaérni a kórházhoz és alig húsz perc múlva már a harmadik emeleti folyosón ültünk anya mellett. Mindannyian izgatottak és idegesek voltunk, ezért a beszélgetés helyett csak csendben figyeltük azt az ajtót, ami mögött Darcy eltűnt.

Miközben várakoztunk volt időm átgondolni az elmúlt három évet, ami után most itt ültem és arra vártam, hogy végre nagynéni legyek.

Tisztán vissza tudtam emlékezni arra a napra, amikor minden kiderült és Harry szakított velem. Felidéztem a fájdalmat és reményvesztettséget, amikor otthagyott és az utána következő nehéz hónapokat. Hogy ne kelljen mindennap szembesülnöm a ténnyel, inkább visszaköltöztem Los Angelesbe és továbbra is az étteremben dolgoztam anyával, de így sem tudtam elkerülni a kínos és fájó kérdéseket. Már semmi sem volt olyan, mint azelőtt.

Ami engem illet, inkább távol tartottam magam a fiúktól, még túl élénken élt bennem Harry elutasítása, nem akartam újra csalódni. Mellesleg szerettem őt és képtelen lettem volna mással lenni, amíg ilyen érzelmeket tápláltam Harry iránt.

Az egyetlen dolog, aminek örültem, hogy Darcy is LA-ben maradt. Tylerrel jól kijöttek, aminek egyrészt örültem, mivel a testvéremen látszott, hogy boldog. Viszont kételyeim voltak a fiút illetően. Hallottam már róla pletykákat rebesgetni, amikben elég durva dolgokat írtak a srác számlájára, de nem ítéltem el, ugyanis sosem ismertem személyesen, így nem tudtam mi igaz és mi nem. Nekem csak az volt a fontos, hogy Darcyval jól bánt és tényleg szerették egymást.

Egészen addig jól ment minden, amíg egyik nap Darcy sírva hívott fel azt kérve, hogy menjek át hozzá. Rohantam, azt hittem valami komoly baj van. Amint ajtót nyitott a húgom zokogásban tört ki és akárhogy próbáltam kiszedni belőle, hogy mi történt, képtelen volt megszólalni. Elkapta a csuklómat és a kezembe nyomott valamit. Egy terhességi tesztet.

Az első néhány hétben nagyon nehezen viselte az egészet. Főleg, mikor elmondta Tylernek. A srác teljesen kiakadt. Azt ezt követő időben sokat veszekedtek, a fiú nem tudott megbékélni a gondolattal, hogy apa lesz, viszont vele ellentétben Darcy egyre jobban kezdte elfogadni. Tyler újra drogügyletekbe keveredett, ami még nehezebbé tette Darcy számára a helyzetet. Talán ők voltak a legjobb példája annak, milyen gyorsan tönkremehet egy látszólag tökéletes kapcsolat.

Az egyik veszekedésük alkalmával Tyler Darcy fejéhez vágta, hogy ő nem is akarta ezt a gyereket és jobb lenne, ha inkább elvetetné. A testvéremnek ez annyira fájt, hogy összeszedte a holmiját és még aznap átköltözött hozzám és anyához. Tyler persze eljött hozzánk és szinte könyörgött Darcynak, hogy bocsásson meg neki, de a lány hajthatatlan volt, ezért szakítottak. Azzal érvelt, hogy a gyereke inkább ne is ismerje az apját, de nem tudna úgy vele lenni, hogy tudatában van, Tyler nem is akarta igazán a babát.

Emiatt persze még rosszabb lett a helyzet, elvégre Darcy mindezek ellenére szerette Tylert. Sokat sírt miatta és sokszor felriadt éjszakánként. A terhesség előrehaladtával pedig a rosszullét is társult ezekhez a tünetekhez, ami még jobban legyengítette. Bármit evett, semmi nem maradt benne, ezzel pedig veszélybe került ő és a baba egészsége is. Végül annyira lefogyott, hogy kórházba került és infúzióval táplálták, amíg vissza nem nyerte az ideális testsúlyát.

Miután kiengedték anya szinte el sem mozdult mellőle. Rám és Macyre bízta az éttermet, de mivel kettőnknek ez túl nagy feladatnak bizonyult, így feladtunk egy hirdetést. Így került hozzánk Sandy, aki nemcsak jó munkaerő volt, de kedves természete miatt jó barátnőre is találtam a személyében.

Én dolgoztam, anya pedig Darcyra vigyázott és segített neki, amiben tudott. Ez volt a megszokott napirend. Egészen a mai napig, amikor is anya hívott, hogy Darcynál megindult a szülés.

Már legalább egy órája ültünk a kényelmetlen kórházi székekben és még mindig nem tudtunk semmit. Kezdtem ideges lenni és anyán is látszott. Nem tudott egy helyben maradni, fel-alá járkált és aggodalmas pillantásokat vetett a szülőszoba felé. - Mi lesz már? Miért nem mond senki semmit? - tört ki  belőle az eddig magába fojtott szorongása, de mi sem tudtuk a választ, ugyanolyan tehetetlenek voltunk.

Újabb negyedóra idegtépő várakozás után, végre nyílt az ajtó. Egy orvos lépett ki, egy apró, takarókba bugyolált kis testet szorongatva. Anya és Macy lementek egy kávéért, ezért gondolkodás nélkül pattantam fel és siettem oda a férfihez.

- Gratulálok, gyönyörű és egészséges kislány! - mosolygott rám, nekem pedig melegség öntötte el a szívem a kislány szóra. Titokban végig reménykedtem, hogy unokahúgom lesz, bár ha kisfiú lett volna, akkor is ugyanilyen örömmel fogadom. - Meg szeretné fogni?

Bólintottam, mire kinyújtott kezembe fektette a kicsit. Óvatosan tartottam és próbáltam kipislogni a szemembe gyűlő könnyeket. Tényleg gyönyörű baba volt. - Hogy van a húgom? Bemehetek hozzá? - pillantottam fel az orvosra.

Kérdésem hallatán arca megkomolyodott és halk sóhajt hallatott. - Miss Rosett, mint tudja a húga igen gyenge és beteges volt, amikor behozták. A szülés eleje probléma mentesen zajlott, de aztán komplikációk léptek fel. A babát a világra hozta, viszont a szervezete annyira legyengült, hogy nem tudott tovább kitartani. Nagyon sajnálom - tette tenyerét a vállamra és szomorúan pillantott a kezemben tartott csöppségre.

Fel sem fogtam a szavait. A képek és a hangok elmosódtak körülöttem, anya keserves sírását - aki csak most ért vissza és éppen hallotta az orvos utolsó szavait - csak távoli zajként érzékeltem. Egyedül csak a kezemben tartott kisbaba gondtalan, alvó arca rajzolódott ki tisztán.

Itt álltam, kezemben egy pici emberrel, a testvérem nélkül és csak egyetlen kérdést ismételgettem, kétségbeesetten keresve a választ: Mi lesz most?