PART 2./ IV. fejezet

Azt hittem, másnapra jobban leszek, kipihenem magam és lesz elég erőm beszélni Harryvel, de amikor reggel felébredtem, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy képes lennék rá. Nem csak azért, mert ez önmagában is túl sok volt nekem, de Darcy haláláról beszélni és arról, hogy Leahnek most már mi vagyunk a gyámjai még nehezebbé tette az egészet. Viszont tudtam, hogy meg kell tennem, hiszen ez a baba érdeke.

Megkértem Niall-t, hogy utolsó szívességként hívja fel Harry-t és beszéljen meg vele egy találkozót, mivel attól tartottam, ha én keresem meg, élből elutasít.
- Rendben, beszéltem vele. Úgy tudja, hogy egy megbeszélés miatt fél óra múlva találkozunk a srácokkal a 66. utcai kávézóban - közölte velem a szőke fiú, miután letette a telefont.
- Köszönöm.. megint - nyögtem ki elszoruló torokkal, mire Niall bátorítóan magához húzott, hogy megajándékozzon megnyugtató ölelésével.
Mivel - ha időben akartam odaérni - alig negyed órám maradt, ezért nekiláttam a készülődésnek. Gyorsan lezuhanyoztam és kerestem magamnak valami kényelmes és meleg ruhát, ugyanis az időjárás nem hazudtolta meg önmagát, egész éjszaka zuhogott az eső és a hűvös idő még most is kitartott.
Viszont az evésre képtelen voltam. A reggeli, amit Kelly készített fantasztikusan nézett ki, mégis, elég volt belegondolnom abba, hogy most már nem sok választ el attól, hogy újra lássam Harry-t és teljesen elment az étvágyam. Végül üres hassal, idegesen indultam el a találkozóra... amiről Harry még csak nem is tudott.
Minden tiltakozásom ellenére, Niall ragaszkodott hozzá, hogy tömegközlekedés helyett elvigyem az autóját, ezért most a GPS-t használva próbáltam eljutni a kávézóhoz. Bár a délelőtti forgalom nem könnyítette meg a dolgom, végül mégis leparkoltam a Monmouth előtt. Magamhoz vettem a táskám, amiben a fényképek is ott lapultak, egy pillanatra becsuktam a szemem és igyekeztem csillapítani a szívem dobogását, majd kiszálltam az autóból és elindultam a bejárat felé.
Ahogy közeledtem a kávézóhoz, az üvegablakon keresztül kiszúrtam Harry-t, aki már az egyik sarokasztalnál ült. Szerencsére ő még nem vett észre engem, egyik kezében az itallapot tartotta, miközben valószínűleg telefonált valakivel. Elkaptam a tekintetem és meggyorsítottam a lépteimet, hogy minél hamarabb elérjem az ajtót.
Amint beléptem a helyiségbe a csengő dallamos hangja jelezte az érkezésem és azonnal megütötte fülem a finom zörejek és beszélgetés zaja, valamint orromba kúszott a friss kávé illata. Pillantásommal végigpásztáztam a helyet és ismét kiszúrtam a fiút, aki ezúttal már szemben volt velem, de még mindig nem vett észre. Kissé remegő lábakkal, de már lélekben felkészülve az elkerülhetetlen találkozásra, elindultam az asztal felé. Már csak pár méterre voltam, amikor Harry felnézett. Talán megérezte a jelenlétem vagy csak hallotta a cipőm sarkának koppanásait, de elszakította tekintetét az asztallapról és egyenesen a szemembe nézett. Most már az asztal mellett álltam, tétován fontam ujjaim a szék támlája köré, de még nem ültem le. Harry reakciójára vártam.
- Holly? - kérdezte és teljesen döbbentnek tűnt. Pillantása köztem és az ajtó között cikázott, valószínűleg azt mérlegelte, hogy nem vette észre az érkezésem. - Hogy kerülsz ide?
- Szia - üdvözöltem félszegen, majd felkészültem a magyarázatra. - Tudod, megkértem Niall-t, hogy valamilyen ürüggyel hívjon ide téged, mert nem voltam benne biztos, hogy...
- Nem - szakított félbe, mielőtt befejezhettem volna. - Úgy értem, hogy kerülsz ide Európába? Londonba.
- Ó - szaladt ki a számon és éreztem, hogy elpirulok. Hát, persze, hogy arra kíváncsi... bár mintha bosszúság villant volna a szemében, amikor elárultam, hogy Niall becsapta a banda megbeszéléssel. - Beszélni szerettem volna veled egy fontos dologról - mondtam ki végül az igazi okot.
- Nos, akkor talán le is ülhetnél - mutatott a szék felé, mire bólintottam és ügyetlenül lehuppantam az ülőalkalmatosságra. - Kérsz valamit inni? - tette fel udvariasan a kérdést.
- Egy mentás tea jól esne - kaptam az alkalmon.
Harry odaintette a pincérnőt, leadtam a rendelésem, majd magának is kért egy feketekávét. Miután a lány biztosított, hogy azonnal hozza az italokat és távozott, újra csend telepedett közénk. Mindketten egymást néztük, mintha sem én, sem ő nem hitte volna el, hogy itt ülünk mindketten 3 év után. Szemügyre vettem Harry minden vonását és nem éreztem kellemetlennek a helyzetet, mivel ő is ugyanezt tette velem. Elgondolkoztam, vajon milyennek láthat ilyen hosszú idő után? Én még mindig ugyanazt a Harry-t láttam, csak jóval érettebbnek és férfiasabbnak, de közben én is változtam, másképpen öltöztem, másképpen viselkedtem, viszont még mindig ugyanaz az összezavarodott, összetört szívű lány voltam, akit 3 évvel ezelőtt, vissza sem nézve otthagyott.
A pincérlány szakított ki a kis világunkból, meghozta az italainkat. Amint letette elém a gőzölgő teát, máris az ujjaim közé vettem a poharat és kicsit ellazultam, ahogy a forró porcelán érintését éreztem a bőrömön. Harry kortyolt egyet a kávéjából, mintha csak meg akarta volna ízlelni, majd letette a csészét és tekintete rám villant.
- Szóval, miről akartál beszélni? Őszintén meglep, hogy itt látlak, már olyan régen volt... nagyon jól nézel ki - kapkodott a témák között, érezhető volt, hogy nem teljesen ura a helyzetnek. - Darcy hogy van? Párszor beszéltem vele, hallottam, hogy babát vár, bár nyilván azóta már megszületett és...
- Meghalt. - Mindössze ezt az egy szót tudtam kinyögni. Ledöbbentett a tény, hogy Darcy beszélt Harry-vel. Hogy kapcsolatban állt vele, nekem mégsem szólt róla. Eltitkolta előlem. - Belehalt a szülésbe. De a kicsi jól van. Kislány lett, a neve Leah - kényszerítettem ki magamból még néhány mondatot.
Ennek ellenére nem úgy tűnt, mintha Harry hallotta volna, amit mondtam neki. Mozdulatlanul ült, csak az arcvonásai változtak. Először kétségbeesés, aztán düh, végül pedig egyértelműen fájdalom. Megértettem, hisz Harry mindig is sokkal közelebb állt Darcyhoz, mint én valaha is megtehettem volna ezt. Míg én alig ismertem a nővéremet, a fiúval évek óta jó barátok voltak.
- Mikor? - suttogta, de már ennek az egy szónak a kimondása is komoly erőfeszítést okozott neki.
- Úgy három hete. Nagyon hirtelen történt, senki nem számított rá. Csak a legközelebbi családtagok... - Elcsuklott a hangom, rájöttem ez hogy hangozhatott Harry számára. Mintha ő nem lett volna annyira fontos, hogy ott legyen. Torkomat kaparta a sírás, de már képtelen voltam könnyeket ejteni. - Annyira sajnálom Harry...
- Ezért jöttél ide? Hogy ezt elmond? - tudakolta erőteljesen, mielőtt végigmondhattam volna. - Emiatt nem kellett volna ennyit utaznod, egy telefonhívás is megtette volna.
Tagadhatatlanul rosszulesett, amit mondott, még akkor is, ha tudtam, csak a váratlanul jött tragédia híre és a rá telepedő gyász miatt ilyen, hiszen eddig egyáltalán nem viselkedett ellenségesen.
- Igazából nem csak emiatt. - Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, amit hall, de mindenképpen közölnöm kellett vele, mi állt Darcy végrendeletében. - Néhány napja felhívott egy ügyvédnő. Azt kérdezte be tudnék-e menni, mivel a nővérem végrendeletében én és te is szereplünk, de mivel te nem tartózkodtál azon a földrészen, így én maradtam. - Harry szája megrándult, de semmi más jelét nem adta, hogy ez zavarja-e vagy sem, ezért folytattam. - Darcy-hoz valószínűleg te álltál a legközelebb, engem pedig azért választott, mert a testvére vagyok...
- Mire választott? - szakított félbe élesen Harry, mire vettem egy mély levegőt. Bár nem terveztem összeszólalkozni vele, de kezdett feldühíteni, hogy folyton a szavamba vágott. Ebben nem változott, sosem volt képes végig hallgatni másokat.
- Arra, hogy Leah gyámjai legyünk.
- A gyámjai? - visszhangozta hitetlenkedve és olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna.
- Igen Harry, a gyámjai. A nevelőszülei, ha jobban tetszik így. Alá kell írnunk egy szerződést, amivel alátámasztjuk, hogy gondját viseljük és felneveljük a babát - világosítottam fel idegesen. Idegesített, hogy ilyen gyerekes és nem tudja nyugodtan kezelni a helyzetet.
- Nem - jelentette ki, mire bennem rekedt a levegő. - Nem kérheted ezt tőlem.
- Nem én kérem, hanem Darcy! - csattantam fel. Most már valóban dühös voltam.
- Nem. Ez lehetetlen - hajtogatta Harry, majd olyan lendülettel állt fel, hogy felborította a poharát. A kávé végigömlött a fehér terítőn, onnan csöpögött a padlóra, de a fiút ez egy kicsit sem érdekelte. Falfehér arccal nézett le rám és gyanítom, én sem festhettem sokkal jobban, ráadásul remegtem a dühtől és a visszafojtott sírástól. - Nem hagyhatok minden hátra, hogy rohanjak Los Angelesbe! Mi lesz a bandával? Mi lesz az életemmel? A francba, azt sem tudom, hogy hogyan kell gyereket nevelni! Nem kérhetsz tőlem ilyet - ismételte meg, szinte könyörögve nézett rám.

Összeszorítottam az ajkam. Fél kézzel belekotortam a táskámba, miközben felálltam. - A világért sem akarom, hogy a tökéletes életedbe valami hiba csússzon.
- Holls..

- Ne! - Elutasítóan felemeltem a kezem, hogy elhallgattassam, mielőtt mentegetőzni kezdene. - Felejts el, amit mondtam és élj csak tovább, ahogy eddig, élvezd a hírnevet! Sajnálom, hogy raboltam az idődet! - Közelebb léptem hozzá és a kezemben tartott fényképalbumot odalöktem neki. - Viszlát, Harry - köszöntem el és biztos voltam benne, hogy ez a búcsú már végleges.
Az összetört szívem szúró darabkái könyörtelenül jelezték nekem.