.:: PART TWELVE ::. - Sötétből a fényre

Hai, babes!

First of all, ne haragudjatok a késéért... Nem tudtam, hogyan is legyen a folytatás, de szerencsére körvonalazódott! :) Hoztam az új részt, nem a szokásos hosszúság, de nem akartam elrontani egy más érzelmeket tartalmazó szemszöggel a rész hangulatát! Remélem, azért elfogadható és tetszeni fog! :) 

Jó olvasást!

.:: TYLER ::.

Napok óta pörgött az agyam, semmire sem tudtam koncentrálni Hollyn kívül. Sosem hittem, hogy valaha egy lány ekkora hatással lesz rám. Egyszerűen nem tudtam elfogadni a tényt, pedig nagyon úgy nézett ki, hogy a fekete hajú, nagyszájú lány komoly érzelmi hatással van rám. Bele lehet szeretni valakibe egy-két hét után?... Ilyen még sosem fordult elő velem.

Ahogy beléptem az iskola tornatermébe, szinte rögtön megláttam Hollyt, amint elmélyülten festegeti az egyik díszletdarabot. Önkéntelenül is mosolyt csalt az arcomra, ahogy nyelvét kidugva koncentrál, hogy el ne tévessze a mintát.

- Kop-kop - szólaltam meg és ujjaim az ajtófélfának ütögettem, hogy felhívjam magamra a lány figyelmét.

- Oh, szia - kapta fel a fejét a hangom hallatán és meglepett mosollyal üdvözölt, miközben odasétáltam mellé. - Honnan tudtad, hogy már itt vagyok?

- Holly, mindig itt vagy - ugrattam vigyorogva, kihangsúlyozva a mindig szócskát.

- Marha vicces - motyogta szemét forgatva. - Hidd el, sokkal szívesebben lennék máshol. Nekem sem nagy szórakozás, hogy több heti kárba veszett munkám pár nap alatt pótoljam!

- Hű, nem vagy jó kedvedben - állapítottam meg óvatosan.

- Bocs, én csak... nem akartam ezeket a fejedhez vágni. Csak olyan sok a bepótolni való és kevés az idő - pillantott körbe kétségbeesetten a teremben. Tényleg rengeteg munka volt még hátra.

- Hé! - karoltam át a vállát vigasztalóan. - Ezért vagyok itt, hogy segítsek - kacsintottam rá.

- Rendben - sóhajtott lemondóan és kibújva a kezem alól távolabb húzódott.

Egy másodpercig értetlenül bámultam, de amikor elfordult és folytatta a megkezdett díszletdarab festését, megráztam a fejem és én is neki láttam a munkának.

Lassan egy órája dolgoztunk néma csendben, csak akkor szólaltunk meg, ha kérdeztem Hollytól valamit vagy ő adott utasítást, hogy mit és hogyan csináljak. Furcsán viselkedett, szokatlanul csendes volt és mintha zavarta volna a közelségem, mindig távolabb húzódott, amitől kezdtem egyre értetlenebb és idegesebb lenni. Kerülte a pillantásom, az érintéseim, ami eddig nem fordult elő... azóta ilyen, mióta felégették a díszleteket.

- Oké Hols, ennyi. Elmondanád, hogy mi a baj? - tettem le a kezemből az ecsetet és pillantásom Holly arcára szegeztem.

- Baj? Miből gondolod, hogy van valami baj? - húzta össze a szemét és makacsul kerülve a pillantásom tovább folytatta a festést.

- Miből gondolom? Nem szólsz hozzám, nem nézel rám, a közelembe se jössz és... az istenit, tedd már le azt a  rohadt ecsetet! - ripakodtam rá és megragadva a kezét magam felé fordítottam és kivettem a kezéből a festőeszközt.

Holly ijedten rezzent össze az érintésem miatt és mikor rám emelte a tekintetét, valami különös csillogást láttam benne. Talán félelmet? Nem, az nem lehet. Miért félne tőlem?

- Mi a baj? - ismételtem meg higgadtabban, hangomat lehalkítva, de még mindig nem engedtem el a kezét.

- Tyler, tényleg nincs se...

- Hols - mormoltam, a hangom talán túl kérlelőre is sikeredett.

Pár pillanatig egymás szemébe bámultunk, aztán Holly elkapta a tekintetét és a földre szegezve beszélni kezdett.

- A múltkor utánad mentem és hallottam, hogy Axellel beszélsz.

- Ó, hogy az a... mit hallottál, Holly? Mondd el! - parancsoltam rá.

- Hallottam, hogy ő volt. Axel gyújtotta fel a díszleteket... - Felmordultam, de nem szóltam közbe, hagytam, hogy folytassa. - És, hogy van valami... Axel szerint, ha megtudnám, nem akarnék veled barátkozni... - suttogta.

Élesen beszívtam a levegőt és néhány másodpercre lehunytam  a szemem.

- Tyler, ez fáj - nyöszörgött Holly. 

 Csak akkor vettem észre, hogy idegességemben erősen szorítom a karját. Engedtem a szorításból és bűnbánóan néztem, ahogy fájdalmas arccal dörzsöli a csuklóját.

- Ne haragudj, nem akartam fájdalmat okozni - mormoltam bocsánatkérő pillantást vetve a kezére. 

- Mi ez az egész, Tyler? Mi lehet olyan, ami elrettenthetne a közeledből? - kérdezte suttogva.

- Nem mondhatom el, Holly. Ha tudnád, tényleg nem akarnál többet látni - hörögtem rekedten és a fejemet ráztam.

- Kérlek, mond el, ígérem itt maradok - szólalt meg halk hangon és remegő kezét az enyémre csúsztatta. Fájdalmas grimasszal vettem tudomásul, hogy tényleg tart tőlem. Láttam a szemében a kétkedést, de valami mást is... bizalmat. Bízott bennem, így mesélni kezdtem.

.:: DARCY ::.

Szorongva pillantottam Tyler kétkedő arcára, féltem, hogy nem fogom tudni betartani, amit ígértem neki, féltem attól, amit hallani fogok. Mi van, ha tényleg olyan szörnyű dolgot tett? Pár pillanatig habozott, már azt hittem mégsem mondja el, de végül beszélni kezdett.
- Apám verte anyámat. Néha engem is.
Ahogy kiejtette ezeket a szavakat, bennem rekedt a levegő és szörnyülködve pillantottam rá.
- Micsoda? - Szinte tátogtam, annyira összeszorult a torkom.
- Először csak kiabáltak. Apám rendszeresen eljárt otthonról és rendszerint mindig elázva jött haza. Olyankor mogorva és bunkó volt mindenkivel. Az egyik alkalommal - már nem emlékszem mivel - annyira felidegesítettem, hogy ordítozni kezdett, aztán megütött. Sokszor. Tetszett neki, hogy uralkodhat valaki fölött az erejével, hogy nem tudok visszaütni vagy védekezni. Már a földön feküdtem, de akkor is csak ütött tovább... - Éreztem, ahogy a gyomrom összeszorul, ahogy elképzeltem Tylert a földön, fájdalmak között. - Aztán anya közbelépett. Megpróbálta leállítani apát, könyörgött neki, hogy hagyjon békén, de nem hallgatott rá, ezért anya ütni kezdte a hátát és segítségért kiabált. Apám ezen annyira felbőszült, hogy abbahagyta az ütlegelésem és anyára támadt. Kihúzta az övét és lecsapott vele. Újra és újra. Nem tudtam nézni, hogy bántja...
- Mit csináltál? - suttogtam, bár olyan halk volt a hangom, hogy kételkedtem, egyáltalán hallotta-e, mégis folytatta.
- K-kimentem a konyhába és kerestem valamit. Valamit, amivel leállíthatom. Még csak kilenc voltam... csak egy gyerek, aki meg akarta védeni az anyját a rohadék, részeges apjától - tört ki és a kezébe temette az arcát.
- Tyler...
- Meghalt, érted? Megöltem az apámat! - ordított fel és ököllel a falba vágott.
- Ty, nem tehettél róla, csak anyukádat védted - tiltakoztam tétován, tartottam a reakciójától.
Ez hát a titka. A titok, amiért fél, hogyha valaki megtudja, más szemmel nézne rá. Félt az emberek véleményétől, így inkább egy álarcot húzott, hogy távol tartson magától mindenkit. De én tenni akartam valamit. Meg akartam érinteni, megértetni vele, hogy nem az ő hibája, ami történt és emiatt nem kell elítélnie magát. Segíteni akartam neki visszajutni a sötétből a fényre.
Reszkető kézzel nyúltam felé és megfogtam a falnak támaszkodó kezét. Érintésemre felemelte a fejét és csak akkor láttam, hogy sír. Döbbenten nézte, ahogy közelebb lépve megszorítottam a kezét és eltökélten fúrtam pillantásom az övébe.
- Azt hittem többé nem fogsz szóba állni velem. Gyilkos vagyok - motyogta keserűen és el akarta húzni a kezét, de nem engedtem, szorosabban markoltam az ujjait.
- Nem, Tyler! Te egy jó ember vagy, aki meg akarta védeni azt, akit szeret. Ez az egész egy véletlen, egy baleset volt! Ne utáld magad azért, amit tettél, mert más is ezt tette volna a helyedben. Senki sem utál ezért.
- Te sem? - emelte rám csillogó szemeit, amik tele voltak kétellyel. Önmaga iránt, irántam.
- Én sem. Axelnek nem volt igaza. Sosem tudnálak ezért gyűlölni - suttogtam és ujjaim hegyével letöröltem az arcán végigfutó könnycseppet.
- Nem fogsz elfutni?
- Nem, nem fogok. Csak, ha utánam futsz - mosolyodtam el  és csak mikor kimondtam ezeket a szavakat, akkor döbbentem rá: tényleg nem tudnám magára hagyni. Túl fontos nekem... túlságosan szeretem.
- Nem menj el - rázta meg a fejét ajkait összeszorítva. - Maradj velem.
- Maradok - leheltem és végigsimítottam az arcán. Nem bírtam látni, hogy szenved, de nem tudtam hogyan tehetnék ellene. Minden olyan bonyolult, kusza és fájó...
Karjaival átölelte a derekam és erősen magához szorított, hogy az orrunk majdnem összeért. - Köszönöm, hogy itt vagy - suttogta és ajkait óvatosan az enyémhez érintette.
Ebben a pillanatban előtörtek belőlem az addig elfojtott érzelmek és közelebb húzva magamhoz, hevesen viszonoztam a csókját, miközben már az én arcomat is könnyek áztatták. Átöleltem, magamhoz szorítottam és ajkaimon megéreztem a könnyek sós ízét. Keserédes boldogság...

.:: Köszönet, verseny ::.

Sziasztok!

Három dolgot szeretnék most közölni, amik közül az egyik:
Szeretnék köszönetet mondani! Hihetetlen ezt látni, de a blognak a 11. résznél már 69 olvasója van és több, mint 11 500 oldalmegjelenítés, rengeteg komment.... Hihetetlenül boldog vagyok és szeretném nagyon-nagyon megköszönni minden olvasómnak, hogy itt van és követi a blog alakulását! Fantasztikusak vagytok! <3


És végül. Egy kósza ötlet fogant meg a fejemben és gondoltam rákérdezek, aztán majd eldöntitek, mi legyen a sorsa.
Azt találtam ki, hogy indítanék egy versenyt. Egy másik blogomnak csináltam egy összefoglaló videót, ami a történet tartalmát dolgozza fel. Úgy gondoltam, hogy ennek a blognak is jól jönne egy ilyen videó, de...! És itt jön az ötlet:

Ti készítenétek el! Elküldenétek az elkészült videókat és én mindet kiraknám, továbbá a legjobbat kiválasztanám és az lenne az oldal hivatalos videója. Mit szóltok? Nagyon hülyeség?

Feltételek:


- szerepeljen benne Holly és Darcy ( Selena Gomez), Tyler (Justin Bieber) és természetesen Harry ( valamint a többi fiú is feltűnhet)

- legyen benne utalás a cseréről és arról, hogy ikrek

- az eddig történtekre is térjen ki a videó ( például Lou szülinapi bulija, Tyler és Darcy megismerkedése)

- valamint az ezután következő események és itt spoiler : ( az álarcosbál és egy autóbaleset)

Ennyi lenne, ezen kívül, ha még valami ötletetek van, mi is szerepeljen benne, akkor bátran alkossatok. Ha vannak jelentkezők az ötletre, akkor írjatok ide és egy másik posztban majd leírom a további teendőket! :)

.:: PART ELEVEN ::. - Majdnem együtt

Hai, babes!
Ne haragudjatok a csúszás miatt, nem ment az írás, de most meghoztam a következő részt és nagyon remélem, hogy tetszeni fog! :)   Jó olvasást!

.:: HOLLY ::.

Nem tudnám megmondani reggel mi keltett fel: az ablakon besütő napfény, ami a szemhéjamon keresztül kitartóan próbálta meg kiégetni a szemem vagy a kínzó fejfájásom.Valószínűleg mindkettő, együttes erővel. Rögtön tudtam, hogy nem otthon vagyok, az ágyneműnek sem a megszokott illata volt.

 Pislogtam párat, hogy visszanyerjem a látásom, majd kíváncsian körülnéztem.
Nem kellett sokáig azon tűnődnöm, hogy hol is vagyok, a szoba berendezését és a szétdobált ruhákat látva, rögtön tudtam, hogy ez egy fiú szobája. Már csak az nem volt teljesen világos, hogy kié és hogyan kerültem ide, de aztán hirtelen bevillantak képek.
Egyedül támasztom a pultot, Harryt és a szőke énekesnőt figyelve... Louis sorra rendeli az italokat... a srác, akivel táncolok, a csók....
Villámgyorsan ültem fel, hogy újra körülnézzek, de nem változott semmi, ugyanúgy egyedül feküdtem az ágyban és a ruhám is rajtam volt, tehát nem történhetett semmi olyan, aminek nem kellett volna, netán nem akartam.
Kicsusszantam a takaró alól, halkan nyitottam a szobaajtót és kilestem a folyosóra, de nem láttam senkit itt sem, ezért próbáltam minél halkabban leosonni a lépcsőn, de meztelen talpam még így is kellemetlenül hangos zajt csapott. Olyan személyt vagy dolgot kerestem, ami támpontot adhat, hogy hol is vagyok.  Mikor beléptem a nappaliba és tekintetem rögtön vonzotta a helyiség egy pontja.  Hitetlenkedve meredtem Harryre, aki egy szál boxerben terült szét a kanapén és édesen szuszogott. Tekintetem elidőzött rajta és - bár tudtam, hogy senki sem lát -, mégis elvörösödtem, hogy a félmeztelen fiút bámulom. Gyorsan visszaszaladtam és a szobából hozott takaróval betakartam, de közben önkéntelenül végigsimítottam a mellkasán. Az érintésemre mocorogni kezdett, ezért halkan hátrálni kezdtem és kisprinteltem a nappaliból. A fürdőben megszabadultam a tegnapi ruhámtól, magamra rángattam Harry egyik melegítőjét és egy pólót, közben pedig folyamatosan járt az agyam. Mit keresek Harrynél? Mit csináltunk az éjszaka? Illetve tudom, hogy semmi olyat nem csináltunk, de frusztrált, hogy nem emlékszem dolgokra. Például, hogy mi történt azután, hogy...ó, jajj!

Volt egy olyan érzésem, hogy valami nagy hülyeséget csináltam, de nem akartam ezen rágódni, ezért úgy döntöttem, készítek reggelit. Majd éhen veszek és ha Harry felébred, ő is biztosan éhes lesz.
 A konyhába lépve, célba vettem a hűtőt és kipakoltam mindent a pultra, amit csak találtam. A tűzhelynél viszont megakadtam a sok kis gomb és a digitális főzőlap használatánál. Fél kézzel a rántottának készülő tojást és sonkát egyensúlyoztam, a másikkal pedig a tűzhelyet próbáltam működésre bírni - meg kell mondjam eredménytelenül és valószínűleg el is rontottam. A homlokomat ráncolva, gondterhelten hajoltam a főzőlap felé, találomra bökdösve a gombokat, hátha sikerül valami eredményt elérnem.
- Igyekezhetnél kicsit. Éhes vagyok - mormolta a fülembe egy álmos hang és Harry áthajolt a vállam fölött, hogy belenézhessen a serpenyőbe.
- Jesszusom, Styles! - ugrottam előre és szemrehányóan pillantottam a göndörre. - Te mióta figyeled, hogy itt szerencsétlenkedem?
- Csak egy egészen kicsi ideje - vigyorodott el, ujjával mutatva az 'egészen kicsit'. - És leszokhatnál erről a Styles-ozásról! - mormolta.
- Hát remélem, hogy jól szórakoztál! Mert, így csak még később lesz kész - fújtattam hevesen kapkodva a levegőt és lecsaptam a pultra a rántottás serpenyőt.
- Erre nem gondoltam - motyogta lelombozódva.
- Akkor, légy oly szíves és segíts! -böktem a főzőeszköz felé.
Harry készségesen felpattant és a tűzhelyhez ugrott. Megnyomott egy nyamvadt gombot - amivel én negyed óráig próbálkoztam -, és visszaülve a székére, előzékenyen átadta a reggeli készítés szerepét.
Feltettem a tűzhelyre a serpenyőt majd nekiálltam a szendvics készítésnek. Harry olyan nyugodtan nézte végig, ahogyan egyszerre próbálom megkavarni a rántottát és összevágni a zöldségeket, hogy kedvem lett volna ráborítani a fejére az egészet.
- Segítesz? - tettem fel az egyszerű kérdést, ami öt perc kínlódással előbb is eszembe juthatott volna.
- Nem is tudom. Innen valahogy élvezetesebb nézni - válaszolt elgondolkodva, de végül magára vállalta a szeletelést.

.:: HARRY ::.

 - Ó, hogy az a rohadt... - káromkodtam el magam és ingerülten eldobtam a kést, mire Darcy ijedten fordult hátra, hogy megnézze mit művelek.
A tenyeremen végighúzódó vágás égetett és forró csíkban ömlött belőle a vér. Szeletelés közben annyira elbambultam a tűzhelynél sürgölődő lány látványában és a saját gondolataimban, hogy sikerült megvágnom a kezem. Gyorsan a  mosogatóhoz léptem és megnyitva a csapot folyatni kezdtem a vizet sérült kezemre.
- Úristen Harry, jól vagy? - sietett oda Darcy és ideges arccal nyúlt a kezem után, hogy megvizsgálja.
- Semmiség, Cece. Csak egy kis vágás - legyintettem émelygő arcát látva, de mikor puha ujjait végigsimította a tenyeremen fájdalmas grimaszba rándult az arcom.
- Semmiség? Harry, ezt muszáj kitisztítani és bekötözni! - erősködött és bár láttam rajta, hogy feszélyezi a vér látványa, leültetett az asztalhoz és nekilátott bekötni a sebet.
- Á, ez rohadtul csíp! - ordítottam fel, mikor a fertőtlenítő hozzáért a sebhez.
- Nem is azért találták ki, hogy kellemes legyen. Így nem fog elfertőződni. Maradj nyugton! - szorította meg a csuklóm és figyelmét újra a vágásra fordította.
- Aranyos, mikor így koncentrálsz - csúszott ki a számon, ahogy elnéztem, amint homlok ráncolva ügyködik.
Meglepődve pillantott fel, majd zavartan pislogott néhányat és elpirulva folytatta a kezem bekötözését.
- Kész - motyogta, én pedig ki-be mozgattam az ujjaim, hogy ellenőrizzem.
- Köszönöm - mosolyodtam el, de feltűnően kerülte a tekintetem. A keze után nyúltam, de kapkodva felpattant és visszasietett a tűzhelyhez. Követtem. - Darcy - próbálkoztam újra, de ismét süket fülekre találtam, úgy tett, mintha meg se hallotta volna.
Mielőtt végig gondolhattam volna mit teszek, elkaptam a karját magam felé fordítottam és kezemmel az álla alá nyúlva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- Harry... - el akarta fordítani a fejét, de nem engedtem.
- Én is szeretlek - bukott ki belőlem.
- Harry, kérlek - suttogta erőtlenül és kényelmetlenül fészkelődni kezdett a szorításomban. - Nem lehet...
- Miért?
- Több okot is tudok mondani. Ott van Taylor, a barátnőd - Itt már közbe akartam szólni, de gyorsan folytatta. - Harry, egy híres banda tagja vagy és ha te véletlenül... valami lehetetlen okból kifolyólag éreznél irántam valamit, amit kétlek, még ott lennének a többiek, akik nem tudom mit szólnának hozzá, ha mi... és apa meg a rajongóid... - hadarta levegővétel nélkül, én pedig a legegyszerűbb, de jól bevált módszert használtam fel, hogy elhallgattassam: megcsókoltam.

.:: HOLLY ::.

 Egész végig erre a pillanatra vártam, hogy magához öleljen, megcsókoljon és elmondja, hogy szeret, most mégis annyira furcsa érzésem volt. Kétségek. Ezt ő is megérezhette, mert néhány másodperc múlva eltávolodott tőlem.
- Mitől félsz ennyire? - kérdezte eltolva magától, miközben zöld szemével pásztázva az arcomat.

- Én nem félek - motyogtam dacosan, de ahogy kimondta, úgy vágott arcon a felismerés: de, igenis félek.

Félek, hogy Darcy, Niall, apa és a többi fiú mit szólna a Harryvel való kapcsolatomhoz. Hogy a rajongók, hogyan reagálnának. Félek, hogy Taylor beváltaná a fenyegetését. Persze nem magamat féltettem, sokkal inkább a többieket, legfőképp az előttem álldogáló fürtöst. De amitől a legjobban féltem az az, hogy kiderül a hazugságunk és örökre elveszítem.
- Nem akarsz velem lenni? - Ahogy rám nézett, tekintete megbántottságot sugárzott, amitől az én szívem is fájdalmasan összeszorult.

- Nem ez a baj, csak... ha csak barátok vagyunk, úgy kisebb az esélye, hogy elveszítelek… és egyébként is, ott van Taylor - dadogtam és lehajtottam a fejem. Szívem szerint elmondtam volna az igazságot, de a fejemben a szőke énekesnő hangja csengett „ Csak tartsd távol magad Harrytől és nem lesz baj…”

- Darcy... - kezével az állam alá nyúlt és finoman felemelte, hogy az arcunk egy vonalba kerüljön. - Én mindig itt leszek neked!

- Ígéred? - csúszott ki a számon a meggondolatlan kérdés.

- Ígérem – válaszolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Én persze tudatában voltam, hogy ez nem következhet be, de ő nem tudhatja.

- Így görbülj meg? - mutattam mosolyogva behajlított mutatóujjam.

- Még jobban is! - vigyorodott el, majd felkapott és pörgetni kezdett.

- Ne! Harry tegyél le, kérlek! - kiabáltam a vállát ütögetve, de mintha nem is hallotta volna. - Harry, ha nem fejezed be, sikítani fogok! - figyelmeztettem, mire felröhögött, de végre megállt, letett és egy szájra puszival engesztelt ki.

Miután megreggeliztünk, letelepedtünk a nappali kanapéjára és édes semmitevésbe merültünk. Harry az ölembe hajtotta a fejét, én pedig göndör fürtjeibe túrva, elgondolkozva meredtem magam elé.

- Min töröd a fejed? - fürkészte Harry az arcomat és addig nyújtózkodott, hogy egy puszit nyomhasson az államra, mire halkan felkuncogtam, de rögtön le is hervadt a mosolyom.
- Rajtad, rajtam...rajtunk, de leginkább azon, hogy Taylor mit fog szólni, ha megtudja - vallottam be és félve pillantottam az arcára.
-Cece, ne foglalkozz ezzel. Mindannyian felnőtt emberek vagyunk, el tudjuk dönteni mit akarunk és én nem akarom, hogy a menedzser mondja meg, hogy kivel lehetek együtt. Taylor is meg fogja érteni - érvelt, zöld szemeit az enyémekbe fúrva, de bármennyire is szerettem volna elhinni, Taylor fenyegetése megrémített.
- Én nem akarom, hogy megtudják, hogy te és én... Mi lenne, ha inkább hagynánk, hogy azt higgyék, még mindig Taylorral jársz?
Még be sem fejeztem a kérdést, de már megbántam, hogy egyáltalán eszembe jutott ilyesmi. Harry arca elsötétült, a gödröcskéi eltűntek és érezhetően elkomorodott.
- Rendben, ha ezt akarod, akkor nem szólunk róla senkinek - mormogta, fejét elhúzta a kezemtől és felült. - Gyere, hazaviszlek.
Francba! Én és a hülye nagy szám! Sikerült megbántanom Harryt, pedig ő nem akart mást, csak velem lenni. Én viszont túlságosan tartottam attól, hogy Taylor fenyegetése nem engem fog célba venni...