.:: PART SEVENTEEN ::. - Olyan volt, mint egy rémálom

Ahhhhoi!
Hol is kezdjem? Megint borzasztóan sokat késett a rész, de nem akarok mentegetőzni. Sokat kell tanulnom, mikor négykor hazaérek, utána tanulok, aztán már nincs erőm, se kedvem részt írni. Most viszont az a lényeg, hogy itt az újabb, egy jó nagy-nagy meglepetéssel, ami nem feltétlenül jó...
Köszönöm Szépen az összes díjat és kommentet, nagyon jól esnek, tényleg! És 90 olvasó? Hihetetlen!
Ehhez a részhez is nagyon várom a véleményeiteket! Na, jó olvasgatást! (: x

.:: HOLLY ::.

Harry jó ötletnek tartotta, hogyha a megnyitóra külön érkezünk és csak ott jelentjük be hivatalosan is, hogy együtt vagyunk. Én eleve ódzkodtam az eseményen való megjelenéstől is, nemhogy még egyedül is jelenjek meg. Vagyis ez így nem teljesen igaz, ugyanis Harrynek sikerült elintéznie, hogy Danielle, Eleanor és Perrie társaságában érkezzek.

Őszintén? Megijedtem. Soha nem voltam még semmiféle nagyszabású eseményen, ha néhány szabadtéri koncertet nem számítunk annak, amin még Los Angelesben vettem részt. És ugyebár az nem igazán mérhető a mostani helyzethez.
Ráadásul amint Harry bejelenti, hogy egy pár vagyunk el fog szabadulni a pokol. Lelki szemeimmel előre láttam az őrjöngő rajongókat, a fényképezőgépek idegesítő kattogásait és fülembe csengtek a helyszínen tartózkodó riporterek könyörtelenül őszinte kérdései. 

- Darcy, hallasz? - furakodott a tudatomba Eleanor hangja. 

Kicsit megráztam a fejem, hogy megtisztítsam a gondolataim és bocsánatkérően néztem a velem szemben ülő lányra, aki elnéző mosollyal reagálta le, hogy elbambultam.

- Ne haragudj, csak kicsit elgondolkoztam... Mit is kérdeztél? - szabadkoztam elpirulva. Igazából ez volt az első alkalom, hogy hosszabb időt töltöttem Eleanorral, eddig rendszerint csak pár szót váltottunk, mikor a lány Louisval érkezett vagy távozott valahová, így kicsit feszengtem a társaságában. Bár El tényleg egy nagyon kedves és nyitott lány, eleinte mégis nehéz volt megtalálni vele a közös hangot.

- Ideges vagy az este miatt, igaz? - kérdezte együttérzően.

- Nagyon - ismertem be. - Nem is a megnyitótól, inkább az emberek reakciójától.

- Én is így voltam vele - bólintott. Tudtam, hogyha valaki, hát ő át tudja érezni a helyzetem. - Bár már régóta együtt vagyunk Louval, de vannak olyan napok, mikor én sem bírom és kiborulok. Látni az emberek szidalmait, érezni az ellenszenvüket borzasztó érzés. De ez ellen nem tehetünk semmit, mindig lesznek olyanok, akik ellenezni fogják a Harryvel való kapcsolatod, de meg kell próbálnod figyelmen kívül hagyni a véleményüket - magyarázta.

- Tudom - sóhajtottam elkeseredetten, de El-nek sikerült egy kis önbizalmat öntenie belém. - Egyébként is, csak az a fontos, hogy Harryvel boldogok vagyunk és jól érezzük magunkat együtt.

- Ez a beszéd! - mosolygott rám El kedvesen. - Figyelj, beszaladok a Starbucksba. Te kérsz valamit?

- Igen, egy Latte Machino jól esne - viszonoztam a gesztusát hálásan.

Míg Eleanor megrendelte az italainkat, addig gyorsan megcsörgettem Harryt, hogy tájékoztassam, hogy haladunk a ruhavásárlási projekttel. Szépen szólva, eddig katasztrófális teljesítménnyel zárult a keresés, ezért a gyors kávészünet után újra belevetettük magunkat a vásárlásba.

Eleanor minden üzletben legalább húsz ruhát felpróbáltatott velem, de egyiknél sem éreztem azt, hogy ez lenne a megfelelő. Már úgy voltam vele, hogy feladom és míg újdonsült barátnőm egy rakás ruhával bevonult a próbafülkébe, én céltalanul nézelődtem a sorok között és találomra leemeltem egy-egy ruhát.
Majd az egyik ruhadarabon megakadt a pillantásom és szinte azonnal tudtam, hogy az lesz az. Visszatettem a kezemben tartott világoskék ruhát és leemeltem a kiszemelt darabot és besétáltam az egyik próbafülkébe, hogy belebújhassak.
A barackszínű, selymes anyag  rásimult a testemre, a derekamtól kiszélesedő alsó rész pedig lágyan omlott le egészen a bokámig. Tökéletes volt.
- Darcy, merre vagy? - hallottam meg El hangját a közelből.
- Itt vagyok - dugtam ki a fejem a fülke ajtaján, majd amikor Eleanor megfordult, teljesen kiléptem.
- Hű... ez lesz az! - bólintott mosolyogva.
- Ez lesz - vigyorodtam el csillogó szemekkel.

~***~

Izgatottan fészkelődtem az értünk küldött limuzin hátsó ülésén és csak néha-néha figyeltem oda a többi három lány csevegésére. Alig vártam, hogy az egész napos ruhavásárlás, hajcsinálás, sminkelés és egyéb lányos dolgok elvégzése után végre találkozhassak Harryvel, de közben még mindig rettegtem a nagy bejelentéstől.
Mikor a kocsi megállt, a gyomrom a apróra zsugorodott és megpróbáltam felkészülni az odakint rám váró őrületre. El megszorította a kezem és a másik két lány is bátorító mosolyt küldött felém, mielőtt kinyílt az ajtó. A kinti zsivaj a kétszeresére erősödött és vele együtt a pulzusom is az egekbe szökkent. Kijjebb csúsztam az ülésen, hogy kiszállhassak, mikor egy erős kéz megragadta az enyémet és kisegített a kocsiból.
- Óvatosan - morogta a fülembe apa és szorosan maga mellett tartott, míg a vörös szőnyegen végighaladtunk a bejárat felé. A nagy hangzavar és vakuvillogás között kihallottam pár kérdést is, olyanokat mint "Darcy, maga Harry új barátnője?", "Igazak a hírek, hogy Harry miattad szakított Taylorral?" vagy éppen apához intézték a szavaikat "Paul, mit szól hozzá, hogy a lánya tönkretette Harry és Taylor kapcsolatát?". - Ne is figyelj rájuk - dörmögte apa és minden kérdést megválaszolatlanul hagyva törtetett előre a tömegben, míg végül be nem értünk az épületbe.
- Minden rendben? - pillantott rám kemény tekintettel, de tudtam, hogy ez inkább a kinti firkászoknak szól.
- Persze - motyogtam és megpróbáltam egy magabiztos mosolyt erőltetni magamra, hogy ne látszódjon, valójában mennyire ideges vagyok. - Megyek, megkeresem a fiúkat - Gyorsan megöleltem apát és nyomtam egy puszit az arcára, aztán az emberek között szlalomozva a srácok keresésére indultam. Néhány perc múlva meg is találtam Niallt, természetesen a svédasztal körül sündörgött.
- Darcy! Hű, csinos vagy - nézett végig elismerően rajtam és egy öleléssel üdvözölt. - Harryt keresed, ugye? Az előbb láttam arra - mutatott a pezsgőpiramis irányába.
- Gondolatolvasó vagy, Niall - nevettem fel és kicsit felszabadultabbnak éreztem magam. Elvégre, eddig senki sem tett rám bántó vagy lesajnáló megjegyzéseket.
Továbbindultam a Niall által mutatott irányba és kisvártatva meg is pillantottam barátomat és a látványtól nagyot dobbant a szívem. Egyrészt, mert Harry elképesztően nézett ki a fekete öltönyében és ha lehet, ebben a másodpercben még jobban beleszerettem. Másrészt viszont, kellemetlenül összeszorult a torkom, mikor láttam, hogy Taylorral beszélget, eléggé meghitten. Éppen valamin nevettek és Taylor végigsimított a fiú karján, aki egyáltalán nem tiltakozott a mozdulat ellen. Aztán az énekesnő váratlanul közelebb lépett.... és megcsókolta Harryt. Csak egy másodperc volt, aztán el is húzódott, de ez is elég volt ahhoz, hogy összetörje a szívem.  Harry háttal állt nekem, így ő nem láthatott, de Taylorral pontosan farkasszemet néztünk és gúnyos mosolyra húzódott a szája. A sírással küszködve bámultam feléjük, míg végül Harry is megfordult és mikor meglátott, döbbenetében még a száját is eltátotta. Forgott velem a világ és nem akartam mást, csak összerogyni és kiengedni a könnyeim. Nem akartam, hogy Harry idejöjjön, hogy hozzámérjen és mentegetőzni kezdjen, ezért mielőtt megmozdult volna, megfordultam és ahhoz a személyhez indultam, aki most segíthet nekem.

.:: HARRY ::.

- Ezt meg mi a fenéért kellett? - ripakodtam rá Taylorra, akinek arcára fagyott a mosolya és már belekezdett volna a magyarázatba, de felemeltem a kezem és elhallgattattam. - Tudod mit, nem érdekel. Tűnj innen és ne merj még egyszer Darcy közelébe menni! - morogtam oda neki, majd faképnél hagyva a szőke lányt, Darcy után indultam.

A vendégek között utat törve, nyakamat nyújtogatva kerestem tekintetemmel a barátnőmet, de sehol sem láttam az ismerős hajzuhatagot, végül Niall szőke fejét szúrtam ki és odanyomakodtam hozzá.

- Nem láttad Darcyt? 

- De igen, pont az előbb jött ide. Azt mondta elfelejtett valamit és kölcsön adtad neki a kocsit, hogy hazaugorjon - magyarázta.

- Odaadtad neki a kocsikulcsot? - támadtam le szegény srácot, bár tudtam, hogy nem tehet semmiről. Mindennek egyedül én vagyok az oka. - A fenébe! - jajdultam fel és nem foglalkozva az összegyűlt tömeggel, akinek többsége miattunk jött, sietve a parkoló felé vettem az irányt. De elkéstem.

Alighogy kicsaptam az ajtót, a fekete Rang Rover pont előttem hajtott ki a parkolóból a koromsötét utcára.

- Darcy! - ordítottam utána, de nem állt meg és néhány másodperc múlva az autó motorjának halkulása jelezte, hogy lefordult egy másik utcába.

Fejvesztve rohantam vissza az épületbe és amint megtaláltam Louist, gyorsan vázoltam neki a helyzetet, majd elkértem a kocsikulcsát, de közölte, hogy ilyen állapotban nem vezethetek és inkább velem jön. Míg szólt a többieknek, hogy lelépünk, addig én idegbeteg módjára járkáltam a parkolóban. Majd végre megérkezett Louis is, mindketten beszálltunk a kocsiba és Lou sebességbe téve a kocsit, elindult a mondott irányba. Idegesen doboltam műszerfalon és az utat kémleltem, mikor a távolból szirénahang ütötte meg a fülem és borzasztó érzés férkőzött a gyomromba.  Kisvártatva fények is társultak az előbbi hanghoz és már messziről láttuk a mentők és rendőrség autóinak villogó fényeit.

- Menj arra! - utasítottam Lout, aki közelebb araszolt a tumultushoz. Pár méterre haladtunk csak a felborult autótól, mikor figyelmem a rendszámtáblára esett és megdermedtem. Barátomra néztem, aki ugyanolyan meredten bámulta a kocsit, mint én. A kocsimat.

- Állj meg!

- Harry, szerintem nem kéne...

- A rohadt életbe, állj már meg! - ordítottam Louisra, aki ezt hallva, indexelt és elkezdett félrehúzódni az úton, de én nem tudtam tétlenül várni. Mielőtt a kocsi teljesen megállt volna, kivágtam az ajtót és a roncs körül sürgölődő rendőrök  és mentősök felé rohantam. Ahogy egyre közelebb értem, teljesen bebizonyosodott, hogy a fekete autó, ami elég csúnyán összeroncsolódott, az enyém.

- Uram, nem mehet tovább, jelenleg helyszínelés folyik! Kérem, álljon meg! - tartóztatott fel egy egyenruhás, mikor már a szalaggal körbekerített résznél jártam.

- De ez... ez az én kocsim... a barátnőm... - lihegve, összefüggéstelenül kiabálva próbáltam megértetni a rendőrrel, hogy az összetört autó az enyém és csak imádkozni tudtam, hogy Darcy valamilyen csoda folytán nem ült benne. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha valami baja esett volna. Vagy ha... nem Harry, erre ne is gondolj! - Hol van a barátnőm? - szakadt ki belőlem kétségbeesetten a kérdés.

- Nyugodjon meg, uram! - szorította meg a vállam a középkorú, tagbaszakadt férfi. - A barátnőjét már beszállították a legközelebbi kórházba. A körülményekhez képest jól van.
Mintha egy idegen testében lettem volna. A szám gépiesen mozdult, mikor megkérdeztem a mentőst, hogy melyik kórházba vitték Darcyt, majd esetlen mozdulatokkal indultam vissza Louishoz és bezuhantam az anyósülésre.
- A Szent Mary kórházban van - nyögtem ki és nem bírtam tovább, legördült arcomon egy könnycsepp. Az egész olyan volt, mint egy rémálom. És ami még rosszabb, az egész az én hibám. Sosem bocsátom meg magamnak, ha valami történik Darcyval...