PART 2./ III. fejezet

- Biztos vagy ebben, Holly? Valóban jó ötlet lenne most odamenned?

Anya olyan kétkedő pillantással méregetett, hogy én is kezdtem elbizonytalanodni azt illetően, tényleg ez-e a legjobb megoldás. De aztán eszembe jutott Darcy levele és ő azt akarta, hogy Leah-nek legyen családja. Egy családba pedig beletartozik egy apa is és mivel Tyler nem hajlandó felelősséget vállalni, így Darcy azt az embert választotta helyette, akit a legmegfelelőbbnek tartott. És bár én nem voltam biztos benne, hogy Harry tényleg az a személy, mindenesetre joga van tudni róla.

Ennek ellenére anyának igaza volt, nem voltam biztos benne, hogy találkoznom kellene Harryvel, főleg abból az okból, hogy ilyesmit közöljek vele. Azóta, hogy ott, három évvel ezelőtt szakított velem, egyetlen szót sem beszéltünk. Ő nem keresett, én pedig féltem a reakciójától, magamat ismerve, nem bírtam volna ki még egy visszautasítást.

Viszont az azóta eltelt idő és legfőképp Darcy végrendelete ráébresztett arra, hogy nem futhatok örökké előle. Három év hosszú idő, ezalatt sokat változtunk, mind én, mind pedig Harry. Eldöntöttem, hogy többé nem futamodok meg előle. Most már nem magamra kell gondolnom, ez Leah érdeke.

- Valószínűleg nem, de muszáj mennem - válaszoltam meg anya kérdését, aki ezt hallva csak beletörődve ölelt magához. - Vigyázz Leah-re, rendben? Pár nap és visszajövök. Talán Harry is eljön, hogy lássa - tettem hozzá futólag, de erről egyáltalán nem voltam meggyőződve.

Még egyszer, utoljára elköszöntem anyától, megölelgettem Leah-t, aztán leadtam a csomagjaimat és a beszállókapuhoz indultam. Először Leah-t is magammal akartam hozni, hátha így jobban meg tudom győzni Harryt, de végül anya lebeszélt erről az ötletemről és végül én is beláttam, hogy még túl kicsi egy ilyen úthoz. Ezért csak néhány fotó lapult a táskámban, amit Harrynek szándékoztam mutatni.

Az egész repülőút alatt szorongtam. Megpróbáltam olvasni, de miután túljutottam néhány oldalon és fogalmam sem volt, hogy miről volt szó az elmúlt öt percben, inkább felhagytam az olvasással, helyette csak bámultam ki a felhőkre és gondolkoztam.

Túl gyorsan érkeztem meg és ahogy a gép landolt, egyre kétségbeesettebb lettem. Még nem készültem fel a találkozásra, de ez csak akkor tudatosult bennem, mikor megpillantottam Niall szőke fejét a várakozók között. Egyedül neki szóltam, hogy jövök, a fiúk közül vele voltam a legközelebbi kapcsolatban, rendszeresen beszéltem vele, még azután is, hogy eljöttem Londonból és tudtam, hogy ő segíteni fog elrendezni a dolgokat.

Ahogy kiszúrt a tömegben, azonnal elmosolyodott és integetni kezdett. Esetlenül visszaintettem, majd a csoportokban álldogáló vagy éppen kifelé igyekvő emberek között szlalomozva próbáltam eljutni hozzá, miközben ő is elindult felém, így félúton találkoztunk.

- Örülök, hogy látlak! - üdvözölt lelkesen, majd szinte azonnal a karjaiba zárt, én pedig a szabad kezemmel viszonoztam az ölelést.

- Hogy utaztál? - érdeklődött, miközben átvette tőlem a bőrönd fogantyúját.

- Nem is tudom... talán a borzalmas az jó szó rá - motyogtam, mire felnevetett, majd egyik karját átvetette a vállamon és bátorítóan megszorongatott, aztán szorosan mellettem haladva a parkoló felé vettük az utunkat.

- Niall, nem kellene...

- Nem szükséges. Annyiszor jártam itt, hogy már senki sem lepődik meg és nem kap rohamot, ha meglát - válaszolta meg fel nem tett kérdésem.

- Ez azért jó érzés, nem? Mármint, hogy nem kell a rajongók és a fotósok elől bujkálni - néztem fel Niallre, aki csak mosolyogva bólintott. Ezután nem kérdeztem többet, megelégedtem ezzel a válasszal.
Míg kiértünk az autóhoz és Niall bepakolta a bőröndömet a kocsi csomagtartójába, nem esett több szó közöttünk. A szőke fiú ismerte a történetet, néhány nappal ezelőtt felhívtam, mindent elmondtam neki és megkértem, hogy segítsen, amibe azonnal beleegyezett.

Örültem, hogy látom. Néhányszor beszéltünk webkamerán keresztül, de az azért mégsem olyan volt mint most, személyesen találkozni. A régről ismert, szöszke és hiperaktív Niall eltűnt, helyette egy sokkal nyugodtabb és megfontoltabb fiú ült mellettem, az évek jó hatással voltak rá. Ennek ellenére pontosan tudtam, hogy ő még midig ugyanaz a csupaszív fiú volt, akit megismertem. Kíváncsi voltam, vajon a többiek is ennyit változtak az elmúlt évek alatt? Harry is megkomolyodott?

- Jut eszembe, Hols - nézett rám Niall egy pillanatra, majd figyelmét újra az útra fordította. - Nem tudtam szobát foglalni, de hozzánk nyugodtan jöhetsz és addig maradhatsz, ameddig csak szeretnél. Kelly is beleegyezett. Elmondtam neki is a dolgot, remélem nem bánod - húzta bocsánatkérő mosolyra a száját, mire csak megráztam a fejem.

Mint ahogy még régebben megtudtam, Kelly Niall barátnője volt. Másfél éve ismerkedtek meg és most már ott tart a kapcsolatuk, hogy majdnem egy éve közös lakásba költöztek. Én nem ismertem személyesen, de Niall elmondása alapján kedves lány lehetett, mellesleg a fiú olyan rajongással beszélt róla, így nem is kételkedtem abban, hogy Kelly a tökéletes lány a számára.

- Köszönöm - bólintottam hálásan. Még csak most érkeztem meg, de máris többet tett értem, mintha amit valaha is elvárhattam volna.

- Ugyan már - legyintett Niall, majd megpaskolta a térdem. - Ez a legkevesebb.

Úgy döntöttem, hogy a mai napot még Niallnál töltöm és holnap megyek el Harryhez, addig hátha kicsit összeszedem magam. Akárhogy is, tartottam ettől a találkozástól, hisz utoljára nem éppen barátian váltunk el és - bár Harry azután nem tett semmiféle szemrehányást, sőt, nem is beszélt rólam egy interjúban sem - mégis úgy éreztem, hogy még mindig neheztel rám.
Megismerkedtem Kellyvel és valóban úgy volt, ahogy Niall elmondta: kedves és aranyos lány volt, szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot és egész délután beszélgettünk. Niall viccelődve meg is jegyezte, hogy kitúrom őt a helyéről és elveszem tőle a barátnőjét, mire - Kellyvel egyetemben - egy-egy bocsánatkérő puszival engeszteltük ki, majd a lány beküldte őt a nappaliba, hogy meccset nézzen, mi pedig folytattuk a beszélgetést.

Úgy gondoltam semmi baj nem lehet abból, hogyha elmesélem Kellynek is az egész történetet, mellesleg jó volt végre valakinek beszélnem erről. Szóba került a Harryvel való kapcsolatom, Taylor, a balesetem, majd az, hogy miként derült ki, hogy akit Harry Darcynak hitt, az valójában én voltam és erre hogyan reagált a fiú. Végül Darcy terhességével, Tylerrel és Leah-vel, valamint a végrendelettel vált teljessé a történet. Kelly nagyon jó hallgatóság volt és megértő, még tanácsot is adott, ami annyiból állt, hogy legyek őszinte Harryvel.
Nem tudom hogyan jött rá, de még lefekvés után egy jó órával sem tudtam elaludni, mivel még mindig az ő szavai jártak a fejemben: "Ha még mindig szereted, mondd meg neki. Niall elmesélte, hogy veled Harry teljesen más ember volt és azóta, mióta szakítottatok nem boldog, ezt még én is meg tudom állapítani, bár nem ismerem régóta. Természetes, hogy elsősorban a kicsi érdekeit nézve jöttél ide, de gondolj egy kicsit magadra is és ne fojts vissza a saját érzéseidet. Megértem, hogy félsz újra látni, de mit veszíthetsz?"
Igaza lenne Kellynek? Valóban azért félek találkozni Harryvel, mert még három év elmúltával is érzek iránta valamit? Ennyire nyilvánvaló lenne mindenki számára, kivéve saját magamat?