-->

2013. január 18., péntek

.:: INTERJÚ ::. - Miss Sunshine-nal és egyebek

Hai, babes! :)

Nem, ez még nem a rész, de az is hamarosan érkezik! Most egyenlőre néhány bejelentéssel jövök.
1.) Emellett megnyitottam a másik blogom, aminek a központjában Zayn áll és sötétebb hangulata van.


2.) A másik pedig, hogy nagy örömömre én voltam Miss Sunshine egyik interjúalanya. Nagyon köszönöm neki a lehetőséget, megtiszteltetés! :)

- A Reserved két lányról szól, akik ikrek, de csak most találkoztak először. Honnan jött az ötlet, hogy ezt a témát dolgozd fel a One Direction mellékszereplésével?
- Ismerős lehet az alaptörténet, hiszen az „Apád-anyád idejöjjön” című film szolgál alapul. Érkeztek már olyan vélemények is, miszerint nem eredeti a történet, de szerintem attól, hogy az alap egy filmből (illetve a Két Lotti esetében könyvből) van, még nem lesz sablon. Hiszen semmi más esemény nem ugyanolyan lesz.
- Darcy Londonban él, Holly pedig Los Angelesben, de a történet elején helyet is cserélnek. Mi alapján választottad ezt a két várost?
- London szimplán azért, mert a srácok ott tartózkodnak a legtöbbet és mivel Paul a menedzserük, így evidens, hogy Darcy is. Los Angeles pedig véletlen választás, azt akartam, hogy a két lány egy teljesen más közeget ismerjen meg a csere által.
- A két lány külsőleg szinte megkülönböztethetetlenek, de belső tulajdonságaik mégis mássá teszik őket. Te mit tartasz szem előtt a két különböző jellemfelépítésnél?
- Így van, bár külsőleg nagyon hasonlítanak, de belül teljesen különböznek. Darcyt egy visszahúzódóbb, csendes és elkötelezett lány, míg Holly nyitottabb, de kicsit nehezen enged közel magához másokat. Viszont ezek a tulajdonságok idővel eltűnnek, mindkét lány változni fog.
- Miből merítesz ihletet ahhoz, hogy életszerűen tudd leírni az ikrek életét?
- Igazából semmiből. Még csak ikerismerőseim sincsenek, maximum az olyan filmekből tudok ihletet meríteni, amik erről a témáról szólnak, de végül is ez majdnem olyan, mintha csak két egyszerű lányt írnék le – attól eltekintve, hogy ikertestvérek.
- Már a legelején kiderült, hogy a One Direction tagjai közül Harry lesz a főszereplő. Mi alapján választottad őt? Népszerűség, kinézet, szimpátia?
- Igen, tényleg a göndör az egyik fiúkarakter. Semmi ilyesmi miatt nem választottam, nem teszek kivételt a fiúk között, mindegyikőjük közel áll a szívemhez valamiért. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy Harry egy olyan karakter, akit nagyon könnyű leírni – legalábbis nekem őt a legkönnyebb a fiúk közül.

- Izgalmasnak ígérkeznek az elkövetkezendő fejezetek, hiszen Darcy közelebb került egy fiúhoz, Tylerhez; Hollynak pedig eközben azt kell végignéznie, ahogy Harry és Taylor együtt vannak. Az olvasó azonban sejti, hogy ez nem mindig lesz így, hiszen egyszer mégiscsak vissza kell cserélni őket. Mivel nyugtatnád az olvasókat? Előbb-utóbb mindkettejük története boldogan fog végződni, vagy erre még várnunk kell?
- Ahogy minden történet végén kiderül a turpisság, itt is így lesz. Nyugtatni talán azzal tudom őket, hogy még rengeteg izgalom vár mind a két lányra, mind az olvasókra, mielőtt elérkezne a végkifejlet, hiszen eleve két évadosra terveztem a történetet. Viszont, hogy happy end lesz-e, azt majd a jövő eldönti!
- Ha már beszéltünk Taylor Swiftről, akkor azt mondhatjuk, hogy őt a te történetedben nem nagyon kedvelik. Neked mi a véleményed róla? Gondolod, hogy úgy viselkedik, ahogy leírtad?
- Rengeteg olvastam arról, hogy mennyien nem kedvelik a Haylor párost, ezért is építettem be a történetbe, mint negatív szereplőt. Igazából, én már úgy vagyok vele, hogy ha Harry boldog vele, akkor én elfogadom a kapcsolatukat. Nem kedvelem őt túlzottan, de ez Harry döntése.
Hogy a való életben is ilyen-e, arra nem mernék megesküdni, de tény, hogy nem lopta be magát a szívembe.

- Sok szereplőd van: a két lány, Paul, Taylor, Tyler és a One Direction tagjai is. Mint író, te kit kedvelsz a legjobban? Kinek a részeit szereted legjobban írni?


- Egy picit jobban szeretem Holly részeit írni, mivel abban többet szerepelnek a fiúk és vannak Harry-s pillanatok, viszont Darcy szemszögéből úgy alakítom a történet alakulását Tylerrel, ahogy csak akarom, míg a fiúknál vannak bizonyos kötöttségek. Valamint azokat a részeket szeretem, ahol az összes fiú szerepel és mindenkinek tudok adni mondatokat a szájába.
- Eddig összességében mennyire vagy megelégedve a történettel?
- Nos, rólam tudni kell, hogy sosem vagyok maximálisan megelégedve a megírt résszel, bármennyi munka is van benne, mindig úgy érzem lehetett volna jobb is. De megnyugtató látni, hogy a visszajelzések alapján sok embernek tetszik, amit írok és ez nagyon boldoggá tesz, hiszen nagyon szeretek írni.
- A 7. fejezetnél tartunk és már jócskán történtek fontos események. Mi várható még? Jelenlegi terveid szerint hány részes lesz a blog?
- Már az első részekben megtörtént az egyik legfontosabb dolog, a csere. Viszont még több meghatározó cselekmény is lesz a folytatás során. Lesz izgalom, sírás-rívás, nevetés, a szokásos dolgok. Két évados lesz, az elsőbe 25-30 résznél nem tervezek többet, a másodikat viszont még nem tudom. Ameddig van ötletem írom, lehet az 30 vagy 50 rész is, de ez még odébb van.
- Gondolkodtál -e újabb blogon, ami a Reserved után fogsz megnyitni, vagy ezzel párhuzamosan fogod feltölteni rá a részeket?
- Igen, és van is egy blog, aminek már felraktam a Prológusát, de lehet, hogy csak ennek a történetnek a befejezése után kezdek bele, mivel nem akarok elsietni semmit, vagy netán abbahagyni akármelyik blogot, idő és/vagy ihlethiány miatt. Továbbá van egy olyan blog, amit hárman írunk közösen, ezt valószínűleg könnyebb lesz megírni, mivel van segítség, ha valamivel elakadunk.
- Beléptünk januárba és elkezdődött 2013 is. Mit vársz ettől az évtől?
- Sok ihletet! Olvasókat, kommenteket… amit az előző évben is. Tanulás és magánélet terén is szeretnék kicsit belehúzni, remélem a 2013 is hasonlóan jó lesz, mint 2012 volt!
- Iskolába jársz, írsz, emellett pedig blogot vezetsz. Mi az, amivel még szívesen töltöd a szabadidődet?
- Mivel másik városba járok át iskolába, így miután hazaérek, pihenek, tanulok, elég kevés időm marad más dolgokra. Az írással is meggyűlik néha a bajom, mikor tudnék mit írni, de nincs időm vagy éppen fordítva. A blogolást nagyon szeretem, emellett régebben sokat olvastam, ma már nincs rá olyan sok időm. Hobbiként röplabdázok és szeretek a barátaimmal lenni.
- Köszönöm az interjút, további sok sikert kívánok a bloghoz és hogy minél sikeresebb lehessél az írásban!
- Én köszönöm a lehetőséget, nagyon örülök, hogy engem választottál következő interjúalanyodnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése