Epilógus - Az esküvő

5 hónappal később

Borzasztóan ideges voltam. A gyomrom összeszorult, ahogy a torkom is, olyan érzés volt, mintha valaki fojtogatna, egyszerűen nem kaptam levegőt. Mintha nem is az esküvőmre, hanem a kivégzésemre készülnék. Ezen a napon felhőtlenül boldognak kellene lennem, nem igaz? Ugyanúgy, mint amikor elmondtuk anyának, vagy éppen tudattuk a fiúkkal.

Akkor boldog voltam. Abban a pillanatban, hogy Harry letérdelt elém és másodjára is megkérte a kezem, én - ezúttal - gondolkodás nélkül, feltételek nélkül mondtam ki az igen-t. De ahogy telt az idő és közeledett a kitűzött időpont, egyre jobban elbizonytalanodtam. Elkerülhetetlen volt, hogy előbb vagy utóbb, de a rajongók és a sajtó ne szerezzen tudomást az eljegyzésről, valamint arról, hogy mi történt Darcy-val és miért került hozzánk Leah. Napokig ettől volt hangos a televízió, ezt harsogták az újságok címlapjai és ez volt a téma a közösségi oldalakon is.

A legtöbben örültek neki, hogy Harry végre megállapodik és befejezi az örökös csajozást, de jó páran voltak az olyanok is, akik gyűlölködő üzenetekkel bombáztak, többek között, hogy "nem érdemlem meg őt","csak a pénzéért vagyok vele" és "tűnjek el az életéből vagy nagyon meg fogom bánni". Harry próbált megnyugtatni, de ő sem volt mindig mellettem, hogy megvigasztaljon és elterelje a figyelmem, ezért számtalan éjszaka sírtam álomba magam. Az sem könnyítette meg a dolgom, hogy a srácoknak nem sokkal Harry látogatása után volt esedékes egy hosszabb turnéja, ami azt jelentette, hogy 2 és fél hónapig egyáltalán nem találkozhattunk, csak a rövid telefonbeszélgetések és a még kurtább skype-olások alkalmával tudtuk a kapcsolatot tartani. Ők rohantak, minden helyszínen csak néhány napot időztek, én pedig itthon emésztettem magam, hogy tényleg jó ötlet-e, amire Harryvel készülünk. Megijesztett, hogy - ha csak másodpercekre is, egy-egy gyenge pillanatomban -, de megfordult a fejemben, hogy talán le kellene fújnunk az esküvőt.
Végül mégsem tettük meg, ezért állok most itt a tükör előtt, félig felöltözve és gyomorgörccsel, miközben a násznép már odakint gyülekezik és mindenki csak rám vár. Most - ha nem is ugyanolyan értelemben - de egy kis időre átérezhettem, milyen lehet a srácoknak, mielőtt kilépnének a színpadra, a rengeteg ember elé. Szörnyű érzés.

Pár lépést hátrébb léptem és meglebbentettem magam körül a ruhám alsószoknyáját. Amikor anyával ellátogattam az esküvői ruhaszalonba és hosszas keresgélés után kezembe akadt ez a ruha, tudtam, hogy ő az igazi. Ezt a ruhát akartam viselni, amikor örök hűséget fogadok Harrynek. Most viszont elakadtam. A felső rész még türelmesen várakozott az állványon a szoba másik sarkában, de még nem tudtam rávenni magam, hogy felvegyem.
Leültem a fésülködő asztal előtti székre és a kezembe temettem az arcomat. Miért tétovázok? Hát, nem ezt akartam? Harry-t, aki azt mondja szeret és velem akarja leélni az életét... most pedig beijedek, alig pár órával az esküvő előtt, mikor végre valóra válhatna, amire évek óta várok?
Határozott kopogás zavart meg, aztán a halk "szabad" felszólításomat követően nyílt az ajtó, majd anya és Kelly csusszant be a helyiségbe. Ők ketten voltak azok, akik a legjobban lelkesedtek és kezükbe vették a szervezést. Mindenről kikérték a véleményem, de a végeredményt még én sem láthattam, szóval a díszlet és a hely számomra is ismeretlen még.
- Jajj kincsem, mi a baj? - Anya odasietett mellém és tenyerét a csupasz vállamra téve, megszorította azt. Kelly kicsit hátrébb állt meg, de ő is biztató pillantásokat lövellt felém.
- Nem tudom... azt hiszem nagyon izgulok - ismertem be.
- Le akarod fújni? Még meggondolhatod. Ha akarod kimegyek és hazaküldök mindenkit - ajánlotta fel anya.
- Dehogyis! Eszemben sincs, én csak... rendben leszek. Csak kell még egy kis idő - bizonygattam és a tükörben néztem farkasszemet a mögöttem álló édesanyámmal, aki ezt hallva melegen elmosolyodott.
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Az én bátor, gyönyörű kislányom. - Lehajolt és egy puszit lehelt az arcomra, én pedig egyik kezemmel hátranyúltam és átölelve a nyakát magamhoz öleltem, bár azt nem tudtam, miért lennék bátor. Elvégre nem bátorságot kellene éreznem, amiért hozzámegyek ahhoz a férfihoz, akit szeretek!
Ez volt az igazság. Akartam Harry-t, mindennél jobban a felesége akartam lenni, mindössze még egy kis időre volt szükségem, hogy összeszedjem magam, hiszen ez egy nagyon nagy lépés. De kész vagyok megtenni, ha Harry ott van az oldalamon. Együtt menni fog.
- Megyek és megnézem, mi a helyzet odakint - jelentette ki anya. - Kelly majd segít elkészülni. - Még utoljára végigsimított a vállamon, majd elhagyta a szobát.
- Minden rendben lesz, Holly - nyugtatott meg Kelly nagy mosollyal, miközben átvette anya megüresedett helyét és rendezgetni kezdte a tincseimet.
- Persze, én is tudom - sóhajtottam fel és fejemet hátradöntve néztem fel barátnőmre. Igen, ez alatt a néhány hét alatt, annyi mindenben támogatott és segített, hogy könnyű szívvel a barátnőmnek mondhattam. Határozottan jó érzés volt, hogy ilyen emberek állnak mellettem. - Szóval, segítesz felvenni a ruhát?

A lépcső felé tartottam, mikor meghallottam annak a dalnak az első ütemeit, amit Harryvel közösen választottunk ki a bevonulásomhoz. Anyáék úgy gondolták, sokkal látványosabb lesz, ha az emeletről vonulok le, majd a termen végigsétálva csatlakozom Harryhez az oltárnál. Ennek megfelelően apa már a legfelső lépcsőfokon várt rám, hogy odakísérhessen és hatalmas mosollyal nyújtotta nekem a karját, amit hálásan karoltam át. Reméltem, hogy meg fog tartani, ha esetleg az én lábaim felmondják a szolgálatot.

Lassú léptekkel indultunk lefelé, egyre közeledtünk a lépcső végéhez. Hallottam a vendégek sustorgását és a sóhajokat, amikor megláttak. Mindannyian mosolyogtak, úgy gondoltam, tökéletes választás volt a ruha, de csak egy pillanatra néztem a meghívottakra, tekintetem azonnal a férfit kereste, aki miatt ma itt vagyok.
Amint megpillantottam Harryt, az összes kétségem és félelmem butaságnak tűnt. Mégis mitől rettegek? Hisz ez a csodálatos fiú csak engem szeret, akkor meg mi értelme megijednem? Eddig is szerettem, ez csak egy megerősítése a szerelmünknek.
Kicsit megszaporáztam a lépteimet, hogy minél hamarabb Harry mellé érhessek és megrántottam apát is, hogy siessen, mire a vendégek soraiban nevetés söpört végig. Láttam, hogy Harry is elvigyorodik és kicsit elpirulva bár, de viszonoztam a gesztust. Szemem az első sorra irányult, ahol ott ültek azok az emberek, akik fontosak voltak számomra: anya, ölében Leah-vel, a srácok, Kelly, Harry családja és néhány régebbi barátom.
Végül pár lépésnyire az oltártól, apa elengedett és szembefordított magával. - Szeretlek kicsim. Örülök, hogy boldog vagy - Hatalmas kezeit a vállamra fektette és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Én is szeretlek, apa - suttogtam és miközben megöleltem, egy pillanatra behunytam a szemem, hogy visszatartsam a szememben gyülekező könnyeket.
Elengedtük egymást és felléptem Harry mellé, aki azonnal a kezem után nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat. Kicsit megszorította a kezem, amitől végtelen nyugalom szállt meg. A pap belekezdett az ilyenkor szokásos beszédbe, de alig tudtam rá figyelni, egyre csak Harry arcát pásztáztam szememmel, míg rám nem pillantott és egy féloldalas mosoly kíséretében fejével az előttünk álló férfi felé biccentett, hogy figyeljek a szövegre. Úgy tettem, ahogy kért, de képtelen voltam megállni, hogy a szertartás alatt ne vessek rá még néhány lopott pillantást. Olyan tökéletes volt. És hamarosan csak az enyém.
- Harry Edward Styles, akarod-e az itt jelenlévő Holly Rosett-et feleségedül? -  tért rá a pap a lényegre. A szívem a torkomban dobogott, ahogy Harry felé fordultam és visszafojtott lélegzettel vártam a válaszát.
- Mindig és örökké - válaszolt Harry, majd a formalitás kedvéért hozzátette. - Igen - És felhúzta a gyűrűt az ujjamra.
- És te, Holly Rosett, akarod-e férjedül az itt megjelent Harold....
- Igen! - vágtam rá, mielőtt a pap végigmondhatta volna, amivel újabb nevetést váltottam ki az összegyűltekből, de nem érdekelt. Minél hamarabb a férjemnek akartam tudni. Megfogtam a kezét és felhúztam az ujjára az egyszerű, arany karikagyűrűt.
- A rám ruházott hatalomnál fogva, mostantól férj és feleség vagytok - jelentette be a pap. - Most már megcsókolhatod a menyasszonyt - mosolygott Harry, akinek nem kellett kétszer mondani.
Elkapta a derekam, közelebb rántott magához és ajkait az enyémekre szorította, mégsem éreztem hevesnek a csókot, inkább gyengéd volt és szeretetet sugárzott. A fülemben doboló vértől és a boldogságtól, alig hallottam a násznép ujjongását, egyedül Harry karjai a derekam körül és a mámorító csókja foglalkoztatott. Most már csak az enyém volt. Kívül belül, ahogyan én is az övé.
Szeret. Szeretem.