.:: PART SEVEN ::. - Emberrablás felsőfokon

Hai, babes! :)
Elég késő van, de most lettem kész az új kinézettel, gondoltam akkor egyúttal felrakom a részt is! Tényleg, milyen lett a design? Nekem most tetszik! :)
A részről meg annyit, hogy remélem tetszik és akik eddig nem írtak kommentet, most megtehetnék! Meg persze azok is, akik eddig írtak!

Jó olvasást! :)

.:: DARCY ::.

Egy fél órája idegesen járkáltam fel-alá a szobámban még mindig kezemben szorongatva a kis cetlit az üzenettel. Millió kérdés merült fel bennem. Ki küldte az üzenetet? Honnan ismer? Ezek szerint azt is tudja, hogy hol lakok? Miért nekem címezte, mikor mindössze egyetlen egyszer, pár nappal ezelőtt találkoztam Tylerrel?

Minden másodpercben az órára néztem és egyre gyorsabban rohangáltam körbe-körbe, már szinte félő volt, hogy kikopik a szőnyeg, végül tíz perccel öt óra előtt már hisztérikus állapotban rángattam magamra a kabátomat, hagytam egy üzenetet anyának, hogy sétálni mentem és elindultam a parkba.

Magam sem értem, hogy miért mentem el, mikor alig ismerem a fiút és ennyi erővel egy baltás fickó is várhatna rám, de úgy éreztem, felelős vagyok Tylerért. Hülye érzés volt és eldöntöttem, hogyha élve megúszom ezt az egészet, akkor soha többet nem beszélek vele, hiszen lerí róla, hogy csak a baj van vele.
Fejemet forgatva lépkedtem a sötét parkban, ami szinte teljesen kihalt volt, de hiába nézelődtem, nem vettem észre semmi gyanúsat. Kezdtem azt hinni, hogy az egész egy nagy átverés, amibe buta módon belesétáltam. Már azon voltam, hogy hagyom a francba az egészet és hazamegyek, de mikor megfordultam egy símaszkos alak ugrott elém ordítva. - Bu!
Felsikítottam és rémülten hátrálni kezdtem, közben a támadómat figyeltem, készen arra, hogy megvédjem magam, ha kell. De nem támadott meg, helyette jóval szokatlanabb dolgot tett. Lehúzta a maszkot és nevetni kezdett. - Látnod kellett volna az arcodat!
- Menj a pokolba! - kiabáltam rá a még mindig röhögő fiúra és az eddig érzett ijedtségem haragra váltott, közben megéreztem a szám sarkában sós ízű könnyeimet.
Megfordultam és elindultam amerről jöttem, de Tyler utolért, megragadta a csuklóm és maga felé fordított. - Hé, te sírsz?- kérdezte elkomolyodva.

- Nem, csak belement valami a szemembe - néztem félre, de a puffadt arcom és vörös szemeim úgysem tudták volna megtéveszteni.
- Én nem akartalak megijeszteni, csak viccnek szántam - mentegetőzött.
- Hát, nem volt vicces - motyogtam sírástól elfúló hangon. - Mi a francért csináltad?
- Mert tudtam, hogy ha én hívlak el, úgy is rögtön visszautasítasz - mosolyogta keserűen.
- Ezért kitaláltad, hogy elraboltak és ha nem jövök el, megvernek vagy ki tudja mit csinálnak veled. Gratulálok - szipogtam cinikusan. - Akkora egy balfasz vagy - nevettem el magam végül a helyzet lehetetlenségén, könnyeimet törölgetve.

- Sajnálom. De végül is bejött, nem? - vigyorodott el és felém nyújtott egy zsebkendőt, de nem fogadtam el, inkább a pulcsim ujjába töröltem a szemem.
- Tulajdonképpen mit akarsz, Tyler? - sóhajtottam fel, miután viszonylag rendbe hoztam magam.
- Én sem tudom pontosan - vont vállat és egy féloldalas mosoly kíséretében közelebb lépett. - De van egy meglepetésem - került mögém és egy mozdulattal kezét a szememre tapasztotta.
- Hogy mi? Micsoda... nem! Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - próbáltam leszedni a kezét az arcomról, de egyik kezével megragadta az enyémet és lehúzta a testem mellé.
- Kérlek - suttogta a fülembe, amitől borzongás futott végig a testemen, a kellemes idő ellenére összehúztam magamon a felsőmet és megadóan bólintottam.
Hagytam, hogy vezessen, amerre akar és nevetve hallgattam a nyakatekert irányítását. - Ott egy faág, menj kicsit balra... nem, nem arra, a másik balra... igen, most jó! Még két lépés... oké, itt vagyunk - fújta ki a levegőt megkönnyebbülten, majd megállított és lassan lecsúsztatta tenyerét az arcomról.
Amint elvette a kezét a szemem elől és körülnéztem, a látvány miatt tátva maradt a szám. A park egy fákkal körülvett részén álltunk és körben az egész égősorokkal volt kivilágítva, középen pedig egy pokróc leterítve, üdítőkkel és gyors kajás tasakokkal.  
- Tyler... ezt te csináltad? - fordultam a felé elképedve.
- Igen, de tudom, hogy nem nagy cucc - rántotta meg a vállát egy halvány mosollyal.
- Nem, ez gyönyörű... de miért? - szaladt ki a számon egy újabb kérdés.
- Nem érdemelted meg, hogy Axel olyan bukón viselkedjen. Úgy éreztem kárpótolnom kell téged - vakarta meg a tarkóját, tisztán látszott, hogy zavarban van.
- Neked?
- Igen. Tudom, hogy hülyeség - grimaszolt.
- Nem, dehogyis! - biztosítottam sietve, majd kicsit elbizonytalanodtam. - Na jó, kicsit talán mégis, de még mindig jobb ötlet, mint az elrablásos cucc... köszönöm - mosolyogtam rá, majd a pokróchoz sétálva lehuppantam és még egyszer megcsodáltam a látványt. - Na, nem jössz? - ütögettem meg magam mellett a helyet, mire elvigyorodott és ő is mellém huppant.

.:: HOLLY ::.

Taylor burkolt fenyegetése után az addig érzett összes jókedvem elszállt és nem akartam semmi mást, mint hazamenni és bebújni az ágyamba, ami ráadásul nem is az enyém. A fiúk meghívását is visszautasítottam fáradtságra hivatkozva, megkértem apát, hogy vigyem haza és miután vettem egy forró fürdőt - apa is kimerült lehetett, mert szerencsére nem vette észre, hogy percekig keresem a fürdőszobát -, amint letettem a fejem a párnára el is aludtam, még az is kiment a fejemből, hogy megígértem Darcynak, hogy felhívom.

Másnap reggel vakító fényre ébredtem és ahogy felkönyökölve kinéztem az ablakon, megállapíthattam, hogy hatalmas pelyhekben szakad a hó. Mivel Los Angeles az óceán mellett van, így még télen is kellemes idő volt és nemigen lehetett havat látni, ha meg esett is már azelőtt elolvadt, hogy leért volna a talajra. Így most amint megláttam a mindent beborító fehérséget, egy öt éves gyerek energiájával ugrottam ki az ágyból és a lépcső felé vettem az irányt. Szinte leszökdécseltem a fokokon és a bejárati ajtót vettem célba, de a nappaliba beérve meglepve torpantam meg, ahogy megpillantottam a kanapén fekvő takarókupacot. Csak az összetéveszthetetlen göndör hajából következtettem ki, hogy ki is a látogatóm.
- Harry? - suttogtam és a kanapéhoz lépve óvatosan megráztam a vállát. - Harry!
- Hö? - fordult meg váratlanul, aminek eredményeképp takaróstól legurult a földre. Ezt látva hangos nevetésben törtem ki, ő pedig fejét felemelve, hunyorogva fókuszált rám. Ahogy jóformán tátott szájjal bámult, eszembe jutott, hogy a hosszú pólón kívül semmi sincs rajtam, így tökéletes rálátást biztosítottam a fedetlen lábszáramra. Harry álmos fejjel, hunyorítva mérte végig  csupasz lábaim.
- Álmodom - nyögte, majd tekintete az arcomra vándorolt - Nem, ez rémálom. Mit csináltál a fejeddel? Mint valami rossz horrorfilmben – mormogta rekedten és vissza kapaszkodott a kanapéra.
- Én a helyedben meg sem szólalnék, Styles. Te is elég szarul festesz – vágtam vissza, majd arrébb tolva a lábát lehuppantam mellé és magamra húztam az egyik takarót, miközben hallgattam, hogy valami olyasmit motyog, hogy nem túl kényelmes a kanapénk. - Ha nem vagyok túl indiszkrét elmesélnéd, hogy mit keresel itt? - böktem oldalba szemtelenül vigyorogva, mivel majdnem ülve elaludt.
- Hé, ez fájt! - jajdult fel fájdalmas arccal és tenyerét a bordájára szorította. - Nem gondoltad át mit csinálsz, Darcy - húzódott ördögi vigyorra a szája, majd - mielőtt eszembe jutott volna a menekülés - rám vetette magát és csikizni kezdett.
- Har-Harry, ne! Kérlek! - sikítoztam akadozva és vergődve próbáltam kiszabadulni a karjai közül, de nem engedett.
- Mond, hogy szeretlek Harry, őszintén sajnálom és kérlek bocsáss meg! - alkudozott vigyorogva és ráült a csípőmre.
- Fe-fenét - nyögtem nevetve és megpróbáltam eltolni magamtól, de elkapta a csuklómat és leszorította a fejem mellé.
Viszont így vészesen közel került, arcunkat csak pár centi választotta el, éreztem édes leheletét, ahogy kapkodva vette a levegőt és kisimította a hajam a szememből, majd vigyora mosollyá csökkent és fölém hajolt . Egyre közelebb... és ugyanekkor megszólalt fejemben a vészcsengő, méghozzá Taylor idegesítő hangján, így megtörve a pillanatot oldalra fordítottam a fejem. Harry alig hallhatóan felsóhajtott, majd lemászott rólam, így fel tudtam ülni és hátamat a támlának döntve nézelődtem körbe a nappaliban, csak hogy ne kelljen a göndörre néznem.
- Louisval kicsit összekaptunk, ezért jöttem át - döntötte hátra a fejét és beletúrt a hajába.
- Min? - fordítottam oldalra a fejem, hogy ránézzek.
- Lényegtelen - morogta, majd tanácstalanul pillantott rám. - Darcy, segítenél nekem? Holnap van karácsony és még nem vettem semmit Taylornak. Nem igazán értek az ilyesmihez.
- Persze, segítek - bólintottam mosolyt erőltetve az arcomra, bár ordítani tudtam volna, mikor meghallottam a szőke lány nevét, de nem akartam cserben hagyni Harryt. - Tudom milyen szerencsétlen tudsz lenni - löktem meg a vállát csipkelődve.
- Imádlak! - karolt át és egy puszit nyomott az arcomra.

~***~ 

- Szerinted ez tetszene neki? - emelt fel Harry egy méregdrága Prada táskát.
Megragadtam az árcédulát, hogy szemügyre vegyem az árát és az összeg láttán kishíján jojózni kezdett a szemem, ami érthető, tekintve, hogy sosem láttam még ennyi pénz együtt.
- Nem Harry, szerintem leordítaná a fejed és rád vágná az ajtót, ha megvennél neki egy több száz fontos táskát - forgattam a szemem. Lehet, hogy túl gúnyosra sikeredett a hangnemem, de kezdtem megunni Harry mértéktelen költekezését.
- Pedig azt hittem... - túrt bele a hajába tanácstalanul és vissza akarta rakni a Prada csodát, de megfogtam a csuklóját.
- Harry vicceltem! Ez gyönyörű... bolond lenne, ha nem tetszene neki - vallottam be őszintén. - Jézusom! - suttogtam hirtelen és majdnem fellöktem Harryt, ahogy elrobogtam mellette, hogy közelebbről is megnézhessem a káprázatos lábbelit. Hófehér volt és a fekete szalag, ami körbefutott rajta egy masnivá állt össze az orránál.
- Látom hogy tetszik. Próbáld fel! - hajolt át Harry a vállam fölött és az állványról leemelve a kezembe nyomta a cipőt, majd tovább nézelődött.
Megforgattam a kezemben a csodaszép magassarkút, aztán egy egyszerű mozdulattal leültem a padlóra és elkezdtem kifűzni az edzőcipőm.
- Darcy, mi a francot csinálsz? - állt meg fölöttem Harry tátott szájjal. - Miért ülsz a földön?
- Csak nem tudom kifűzni... oké, megvan! Segítenél felállni? - nyújtottam felé a kezem, mire elképedve megrázta a fejét és megragadva a kezem felhúzott. A tükör elé léptem és megcsodáltam a cipőt. Tökéletesen állt, nem is ezt volt a gond. Kibújtam belőle és fájó szívvel tettem vissza az üveglapra.
- Most meg miért tetted vissza? - emelte égnek a szemét a göndör. - Látom a szemeden, hogy oda vagy érte!
- Egyszerűen imádom, de ez borzasztóan drága... nekem nincs ennyi pénzem - sóhajtottam fel és egy utolsó vágyakozó pillantást vetettem a magassarkú felé.
- Darcy - szólított meg olyan hangsúllyal, mint aki mindjárt leordítja a fejem. -Hozd a cipőt! - utasított.
- De...
- Csak hozd már! - sürgetett mosolyogva.
- Nem veheted meg nekem! - tiltakoztam, mikor rájöttem a szándékára.
- És ugyan miért nem? - vigyorgott rám kihívóan.
- Mert nem engedem - jelentettem ki tárgyilagosan, keresztbe fontam a karom és mérges pillantást vetettem felé.
- Nem érdekel - vont vállat.
- Harry!
- Nem hallom mit mondasz - hajtotta le a fejét, hogy elrejtse a vigyorát, majd Prada táskástól, cipőstől a pénztár felé indult.
Pár másodpercig csak néztem utána, aztán egy megadó sóhajt hallatva, ideges léptekkel követtem. Tartottam tőle, hogy Harry kis akciója előbb-utóbb Taylor fülébe fog jutni...