.:: PART SIX ::. - Problémák

Hai, babes! :)

Hogy Karácsony első napján se maradjatok olvasnivaló nélkül, hoztam nektek a következő részt! 

És szeretném megköszönni, hogy - bár még csak 5 rész van fent -, de már 40 olvasóm van, körülbelül 60 komment és közel 3000 oldalmegtekintés. Nekem ez nagyon jó karácsonyi ajándék volt Tőletek, köszönöm! :) Remélem ez a jövőben is így marad!

Jó olvasást! :3

.:: HOLLY ::.

A nevem hallatán felkaptam a fejem és meglepve figyeltem, ahogy Taylor feltűnik az ajtóban, éppen szőke hajkoronájával bíbelődve és mosolyogva közeledik.
- Szia, sokat hallottam már rólad - ölelt meg, majd Harryhez lépett és egy puszit nyomott a szájára. A göndör viszont - akit látszólag ugyanolyan váratlanul érintett a szőke lány jelenléte, mint engem - az én reakciómat várta.
Úgy számoltam, körülbelül öt másodpercem van eldönteni, hogyan viselkedjek a lánnyal, mielőtt a hallgatásom kezdene kínossá válni.
- Remélem nem csak rosszat! - feleltem végül viszonozva a mosolyt.
Ezt látva Harryből előtört egy megkönnyebbült sóhaj, de vele ellentétben én nem éreztem azt a bizonyos felszabadult érzést, ugyanis biztos voltam benne, hogy Darcy nem fog egyetérteni a döntésemmel. Viszont nem lehettem ok nélkül goromba, hiszen még nem is ismerem a lányt és - magam sem értem miért -, de nem akartam, hogy Harry megharagudjon rám. Hogy azok a mélyzöld szemek dühösen pásztázzanak... Ébresztő, Holly!
Taylor.
Taylor és Harry.
Haylor.
Ezt pár szót ismételgettem magamban, miközben Harryék után beléptem a próbaterembe, ahol igen érdekes jelenetnek lehettem tanúja. Liam a terem távolabbi végében fülére szorított mobillal próbált telefonálni, amit erősen megnehezített a többi három fiú, legalábbis úgy tűnt, mintha pontosan ezen fáradoznának. Niall törökülésben, a falnak támasztott háttal ült egy szendvicset majszolva és éppen könnyesre nevette magát Louis-n, aki azzal szórakoztatta magát és a szőke srácot, hogy a lábánál fogva vonszolta körbe Zaynt a teremben,  a fekete hajú fiú pedig megadóan tűrte, hogy Lou kiélhesse gyerekes hajlamait.
A jelenet láttán halk nevetés szökött ki belőlem, ami természetesen rám vonta az összes srác figyelmét.
- Daszy - kiabált Niall teli szájjal, de addigra már Lou megfordult és Zayn is ülő helyzetbe tornázta magát, hogy láthasson.
- Sziasztok - integettem mosolyogva, mivel fogalmam sem volt, hogy Darcy hogyan reagálna ilyenkor. De Louis ezt is megoldotta helyettem.
- Nagy ölelést! - kurjantotta el magát és már a nyakamba is ugrott, majd kisvártatva még több kéz fonódott körém. Levegőt is alig kaptam a fiúk szorongató ölelésében, így két váll között kikukkantva megkíséreltem levegőhöz jutni és pont elkaptam Liam bocsánatkérő pillantását és magyarázatképp felemelt telefonját, ezzel jelezve, hogy miért nem tud üdvözölni. Amennyire tőlem tellett - többnyire csak a szememmel -, tudattam vele, hogy semmi gond, közben megpróbáltam kicsit eltolni magamtól a többi jómadarat, de ez sem ment könnyen.

- Ki fogta meg a fenekem? - óbégatott Louis szemrehányó hangon, közvetlenül a fülem mellett. - Ja, én voltam - tette hozzá és el tudtam képzelni az idétlen vigyort az arcán, amit a többiek röhögése kísért.
Végül nagy nehezen elengedtek és Liam is - aki addigra már befejezte a beszélgetést -, üdvözölt egy öleléssel.
- Taylor miért van itt? - biccentettem kíváncsian a páros felé, akik félrehúzódva beszélgettek.
- Mi sem tudjuk, egyszer csak beállított és azt mondta, addig nem megy el, amíg Harry vissza nem ér - közölte felhúzott orral Louis. Úgy látszik nem csak Darcynak ellenszenves a csaj...
- Mi ez a lazsálás? Tíz percre magatokra hagylak titeket és máris megy a henyélés! - dörgött végig az erőteljes hang a teremben.
- Bocs, Paul - mormolta Liam bűntudatosan és a többi fiú is megbánó arcot vágott, mire megperdültem és kikerekedett szemekkel figyeltem a közeledő férfit.
- Styles, tűnés vissza a mikrofon mögé! - legyintette tarkón Harryt, de a göndör vigyora elárulta, hogy egyáltalán nem neheztel a férfira. Illetve... az apámra.
- Darcy! - húzódott mosolyra a szája és a szigorú tekintete is megenyhült, amint észrevett. Gondolkodás nélkül felé indultam és szorosan magamhoz öleltem, még egy könnycsepp is végigfolyt az arcomon, de gyorsan letöröltem, mielőtt valaki észrevehette volna. - Rendben megérkeztél?
- Persze - motyogtam még mindig a pólójába temetve az arcom, aztán elengedtem és szemügyre vettem az arcát. Láttam már pár képen, de mindig csak a One Direction testőreként gondoltam rá, meg sem fordult a fejemben jobban megnézni, a fiúk mögött megbújó, morcos alakot, most viszont megfigyeltem arcának minden apró vonását. Az elvétett ráncait, markáns arcvonalát, a szigorú pillantást, ami legtöbbször mogorvának mutatta és az erre rácáfoló mosolyát a szája sarkában.

Élvezettel hallgattam a srácok dalait és néha felnevettem egy-két közbeszúrt poénjukon. Nem ilyennek gondoltam egy énekespróbát, de nem is önmaguk lettek volna, ha valamit normálisan tudnak végigcsinálni, egymás ugratása nélkül. Apa ki-be rohangált a terembe, hogy ellenőrizze őket, végül engem bízott meg, hogy ha túlságosan eldurvulna a hülyülésük, azonnal szóljak neki.
Szigorú arckifejezése azonban szerencsére lehűtötte a fiúkat, így nem kellett bemártanom őket - amiben őszintén kételkedtem, hogy egyáltalán meg tudtam volna tenni.
- Darcy - szólított meg Taylor, először azóta, hogy megérkeztünk Harryvel. - Nincs kedved meginni valamit, amíg a fiúk befejezik a próbát? Néha már kicsit sok belőlük - mosolyogta elnézően a srácok felé pillantva, ahol Harry éppen egy gitárral imitált hegedülést.
Egyáltalán nem értettem egyet a kijelentésével, én személy szerint akármeddig elhallgattam volna a beszólásokkal teletűzdelt éneklésüket, de rábólintottam Taylor ötletére és miután tájékoztattuk a srácokat is, elindultunk az Aréna sétálóutcája felé. Taylort jó páran felismerték és többször is meg kellett állnunk egy kép erejéig, de végül beültünk egy kis kávézóba és rendeltünk egy-egy cappuccinót.
- Te régóta ismered Harryt? - kortyolt bele a forró italba, beszélgetést kezdeményezve.
- Majdnem három éve... szóval igen, mondhatjuk, hogy elég régóta - válaszoltam és úgy tettem, mint aki elgondolkozik.
- És igaz, amit az újságok írnak? Tényleg több volt köztetek, mint barátság? - érdeklődött, mintha csak az időjárást tudakolná.
- Nem. Harry csak a barátom, ugyanúgy, ahogyan a többi négy fiú, talán egy kicsit közelebb áll hozzám, ennyi az egész - feleltem magabiztosan.
- Remélem is. Mert nem szeretném, ha belepiszkítanál a kapcsolatunkba - jelentette ki szemrebbenés nélkül. - Annak nem lenne jó vége.
- Ezt meg hogy érted? - meredtem rá döbbenten, ujjaim görcsösen fonódtak a poharam köré.
- Csak tartsd távol magad Harrytől és nem lesz baj - mosolygott rám negédesen, majd füléhez emelte a mobilját. - Szia, édes. Végeztetek? Rendben, akkor megyünk - búgta a telefonba, majd visszatette a táskájába a készüléket. - Tehát, kedves Darcy, bízom benne, hogy érthetően fogalmaztam. Ugye, nem fog tudni senki a mi kis egyezségünkről? - suttogta a fülembe közelebb hajolva és mosolyt varázsolt az arcára, mintha csak barátian meg akarna ölelni.
- Nem - köszörültem meg a torkom és a kihűlt kávémat szorongatva indultam Taylor után. Úgy tűnik, Darcynak volt igaza...

.:: DARCY ::.

- Mára végeztünk - csapta le anya az utolsó elmosott poharat és az ajtóhoz sétálva átfordította az Open feliratot. - Hazamehetsz, én még beugrom a közértbe - nyomott egy puszit az arcomra és az kijárat felé hessegetett.
Kiléptem az étteremből és emlékezetből elindultam az egyik irányba, de pár lépés után megtorpantam, ugyanis az idevezető úton nem emlékeztem telefonfülkére. Nem, határozottan nem volt semmiféle fülke!
- Csak nem eltévedtél?
- Jézusom, mit keresel még mindig itt? Nincs jobb dolgod, mint engem boldogítani? - morogtam és szembefordultam a fiúval, aki  ráérősen álldogált a falnak támaszkodva.
- Most miért vagy ilyen, Holly? - biggyesztette le a száját és úgy nyafogott, mint egy öt éves.
- Honnan tudod a nevem? - támadtam le egyre ingerültebben, mire válasz helyett csak a blúzomon lévő névtáblára bökött. - Oh... és mit akarsz? - kérdeztem, most már kevésbé ellenségesen, közben leszedtem a kártyát és belesüllyesztettem a táskámba.
- Először is, a nevem Tyler - nyújtotta a kezét, de mikor nem viszonoztam, vigyorogva visszaejtette maga mellé. - És arra gondoltam, hogy nincs-e kedved eljönni velem...
- Nincs - vágtam rá gondolkodás nélkül és továbbsétáltam. Aztán megfordultam és Tyler gúnyos vigyorával kísérve a másik irányba indultam.

~***~

- Miss Rosett, ráér egy pillanatra? - állított meg Mrs. Rossberg, a dráma tanárom szigorú hangja, épp mikor a kijárat felé indultam.
- Persze - válaszoltam kedvetlenül, elköszöntem a körülöttem csacsogó osztálytársaimtól és követtem be az irodájába.
- Nos, mint tudja az újévi bálról szeretnék beszélni - Megkerülte az íróasztalát, leült és intett, hogy én is tegyek így.
Sejtettem miről akar beszélni. Holly említette, hogy ő az egyik fő szervezője a újévi bálnak. A bál pedig két hét múlva lesz, de a díszletért felelős csoport szörnyen le van maradva. Sűrű napom volt, nehéz volt mindenkihez úgy viszonyulni, ahogy Holly tenné, nem akartam végig hallgatni még a tanárnő szidását is a lemaradással kapcsolatban. Viszont a tekintetéből úgy tűnt, pontosan ez következik.
- Holly, tudja jól, hogy mindössze két hét van a bálig és a díszlettel botrányosan rosszul állunk! - sopánkodott a tanárnő. - Maga nagyon tehetséges diákom és ez egy fontos lehetőség, de ha elhanyagolja a bál szervezésével járó munkát, kénytelen leszek mást megbízni a feladattal - pillantott rám gondterhelten.
- Időben készen leszünk! - bizonygattam és próbáltam elég meggyőző lenni.
- Azt én is nagyon remélem. Viszont van egy másik gond - tolta feljebb a szemüvegét és a keret felett pillantott rám. -Élőzene is kellene, legalább két együttes vagy énekes, hogy tudják váltani egymást - tette hozzá, amivel újabb feladatot zúdított a nyakamba.
- Nathan és a bandája már elvállalta - közöltem, mire Miss. Rossberg csak bólintott. - Akkor... akkor még keresek valakit - sóhajtottam fel, majd elköszöntem és hazafelé vettem az irányt.
Egész úton az járt a fejemben, hogy honnan fogok még egy fellépőt szerezni, aki elvállalná a bált és a végére annyira felidegesítettem magam az izgulásommal, hogy a fejem is megfájdult. Eldöntöttem, hogy amint hazaérek, készítek egy forró teát és egy kád forró vízben relaxálok majd, ahogy otthon is tenném. De miért is történne valami úgy, ahogy eltervezem?
Kivágtam a lépcsőház ajtaját és a lifthez igyekeztem, majd mérgesen vettem tudomásul, hogy az ősrégi szerkezet megint elromlott, így caplathattam a lépcsőn. Mikor befordultam a folyosóra, már éreztem, hogy valami nincs rendben és a sejtésem be is igazolódott, mikor megláttam a fehér cetlit az ajtónkra ragasztva. Értetlenül nyitottam szét a kis lapot és miután elolvastam, egy sikkantás kíséretében a szám elé kaptam a kezem és hitetlenkedve bámultam a kusza, fekete betűket.

" Ha nem akarod, hogy Tyler barátodnak valami baja essen, gyere öt órára a lakásotokhoz legközelebbi parkba."